#igazságügy


Itt vannak az igazságügyi tárca tervei: megfizettetnék a bíróságokkal az egynapos határidő-túllépést is

„Bosszú a tüntetésekért” – kommentálta egy bíró a HVG által megszerzett törvénymódosítás-tervezetet, amelynek szövegén az igazságügyi tárca elméletben még változtathat, de jelenlegi formájában nem ígér sok jót. A bíróságoknak alig több mint egy hétvégét hagytak, hogy véleményezzék az őket érintő jogszabály-módosítások maratoni terveit.



Hiába mondta fel az OBT a kormánnyal kötött megállapodást, a miniszter szerint az így is érvényes, a testület pedig hiteltelen

Az igazságügyi miniszter „mélységes megütközéssel” fogadta a hírt, hogy az Országos Bírói Tanács – megváltoztatva korábbi jóváhagyását – érvénytelenítette a kormánnyal kötött négyoldalú megállapodást, amely a bírói fizetésemelést szervezeti reformhoz kötötte. A felmondás ellenére ezt a kormány hatályosnak tekinti – jelezte Tuzson Bence.

hvg.hu


„Éhen halok, ha nem mondok fel a bíróságon”

Több közép-magyarországi bíróság lassan a működésképtelenség határára kerül, annyi igazságügyi alkalmazott mondott fel a megalázóan alacsony fizetések miatt. Különösen tragikus a helyzet a jegyzők esetében, akik több év tapasztalattal is csak 220-230 ezer forintot visznek haza havonta. Van olyan, aki a bíróság helyett inkább boltba ment dolgozni, az új jelentkezők pedig hátat fordítanak, amint meghallják, mennyi a fizetés. A bírósági alkalmazottak béremelése 8-9 milliárd forintba kerülne, de a kormány csak ígérget.



K. Endre ügyének egy részlete árulkodik arról, hogy milyen kíméletlen tud lenni az igazságszolgáltatás az áldozatokkal

A kegyelemben részesült K. Endre korábban éppen azzal az indokkal fordult a Kúriához, amely sok esetben visszatarthatja a szexuális bűncselekmények áldozatait attól, előálljanak történetükkel: azt kifogásolta, hogy nem volt ott, amikor az áldozatot kihallgatták. Korábban Renner Erika, a lúgos támadás áldozata is panaszkodott arra, hogy a bíróságon megalázó kérdésekre kellett válaszolnia, újra és újra fel kellett idéznie a szörnyűségeket.


Pattanásig feszült a légkör a Kúrián Varga Zs. András miatt

Miután a Kúria elnökének kinevezési gyakorlata már Brüsszelnek is szemet szúrt, Varga Zs. András a testület bíráival utólag legitimáltatná kétes szabályosságú döntéseit. Az Országos Bírói Tanácsnál is bepróbálkozott, hogy a testület vizsgálja felül a vezetői kinevezések szabályosságát megkérdőjelező határozatát, de lepattant róluk. Az OBT ugyanis kedden kimondta, nem tartozik hatáskörükbe egy hűségesküvel felérő állásfoglalás kiadása.




Trócsányi: „Az államberendezkedés mélyreható átalakítása nincsen napirenden”

Az alaptörvénnyel kialakított közjogi rendszer stabilizációja folyik – mondta a HVG-nek adott nagyinterjúban Trócsányi László igazságügy-miniszter. Szerinte a minisztérium szerepe a jogalkotásban hangsúlyossá válik, bár a képviselők törvénykezdeményezési jogát senki sem vitathatja el. Trócsányi arról is beszélt, hogy a legbrutálisabb bűntettek elkövetőinek életük végéig börtönben kell-e maradniuk, és mit jelent a remény joga az ügyek újratárgyalásához.

Babus Endre

Reding: Magyarország után most Románia jön

Valamennyi EU-ország igazságügyi rendszerének módszeres áttekintését kezdeményezte szerdán Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnöke abból a célból, hogy jobban érvényesüljenek a jogállamiság követelményei.

MTI

A Fidesz szerint nem fog gondot okozni a bírók nyugdíjazása

A fideszes Varga István szerint a bírák új nyugdíjazási szabályaira vonatkozó átmeneti rendelkezésekkel biztosított lesz az igazságszolgáltatás működésének zökkenőmentessége. A politikus, aki Lázár János Fidesz-frakcióvezetővel közösen terjesztette a Ház elé törvényjavaslatát, a tervezett, a bírósági vezetőket érintő kinevezési moratóriumot azzal indokolta: szeretnék elkerülni, hogy a majdani igazságügyi reformmal ellentétes kinevezések történjenek.

MTI

Facebook: FBI ügynök a barátod?

Mindig afféle nyílt titok volt, hogy az állami szervezetek, a rendőrség és a titkosügynökök előszeretettel használják a közösségi oldalakat. Mostantól azonban a dolog hivatalos.

hvg.hu