zCast: Az új lakások tíz éven belül elköszönnek a földgáztól
Mitől lesz fenntartható egy ingatlan? Erre kerestük a választ zöld podcastunk új évadának harmadik adásában.
Mitől lesz fenntartható egy ingatlan? Erre kerestük a választ zöld podcastunk új évadának harmadik adásában.
hvg.hu
A városvezetés nyolc telepből mindössze hármat használt, március elején azokat is lezárta. A lakhatási válság kellős közepén 80 hektáron 40 ezer egység áll üresen, miközben a helyieknek akár 5 évet is kell várni, míg lakáshoz jutnak.
hvg.hu
Ez az első külföldi ingatlana Jellinek Dániel cégének.
hvg.hu
Az Indotek vállalat vezérigazgatója most olyan hazai és nemzetközi befektetések után néz inkább, amelyek a turisztikai ágazaténál magasabb hozammal kecsegtetnek.
hvg.hu
Az eredeti tervekhez képest kevesebb mint ötödannyi lakás épülhet a 250 milliárdos kiemeltté nyilvánított Bosnyák téri gigaberuházás keretein belül. A korábban tervezett lakóházak háromnegyede 153 ezer négyzetméter irodaként épül fel a módosított mesterterv szerint.
hvg.hu
Mégis megépül az MTK sportparkja, amit tavaly ősszel még drágálltak. Lesz sportcsarnok, VIP-lounge-dzsal, helyet kap a sakk-bridzs szakosztály, és még naperőmű is készül.
hvg.hu
Négy lakást alakítanak ki egy most még romos ingatlanban, az év második felében költözhetnek be a lakók.
hvg.hu
Hiába minden korábbi ígéret, végül senkit nem érdekelt a helyiek véleménye az Aligaligetbe tervezett luxuslakóparkkal kapcsolatban.
hvg.hu
A legtöbb lakást és házat a 40 és 49 közötti korosztály vette október és február között, átlagosan 42,3 millió forintért.
hvg.hu
Nemcsak a hídon kell útszűkületre számítani a népligeti felüljáró állapotvizsgálatával kapcsolatos munkálatok miatt. Tavasszal a híd pénzverdei oldalán a város felé vezető sávok egyikét is le fogják zárni pár napra, de a felüljáró alatt található visszafordítót sem lehet majd használni heteken keresztül. Őszre kiderülhet, hogy a felüljárót fel lehet-e még újítani, vagy inkább bontani kell.
hvg.hu
David Alan Chipperfield, miután értesült arról, hogy ő nyerte a díjat azt mondta: „nem hiszem, hogy ennyire tehetséges lennék”.
hvg.hu
Még jó ideig magasak maradhatnak a lakáshitelek kamatai, viszont bármilyen logikus volna, hogy lejjebb menjenek a lakásárak, csak nem akarnak az eladók sokkal olcsóbb árakon hirdetni. A vevők egy jókora része inkább kivár, akinek viszont van még pénze a vásárlásra vagy olyan az élethelyzete, hogy muszáj költöznie, azt hímes tojásként kezelik az eladók.
Sztojcsev Iván
A törvény betűjét betartva is lehet áron alul szerezni egy néhány tízmilliós kölcsön segítségével ingatlant árverésen – ezt mutatták be a Völner-Schadl-ügy egy mellékszálaként előkerült ingatlan történetén.
hvg.hu
Az ingatlan Alina Kabajeva egykori olimpikon tornász és Putyin közös gyermekeinek lakhelye.
hvg.hu
Eltüntetik a rég bezárt rákoscsabai Csabagyöngye fürdőt.
hvg.hu
Akár 400 millió forintnál is drágábban lehet lakást venni abban a terézvárosi házban, amely tetőszerkezete tavaly nyáron leomlott.
hvg.hu
Nagyjából egy méter lehetett a távolság.
hvg.hu
Nem hagyták meg a tolvajok még a téglákat és a gerendákat sem. Nem csak innen loptak.
hvg.hu
Teljesen leégett egy családi ház Üllésen, amikor a kazánból felcsaptak a lángok. A kár körülbelül százmillió forint, a biztosító pedig nem hajlandó fizetni.
hvg.hu
A Veres Pálné Gimnázium mellett lévő épületrész átalakítására a Szíjj Lászlóhoz köthető ingatlanfejlesztő még 2018-ban kapta meg az engedélyt. Azóta az épület egyre rosszabb állapotban van, hullik a vakolat, lyuk tátong a tetején.
hvg.hu