Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Már most milliókat bukhattak az ügyleten a vevők és még a legjobb esetben is évekbe telhet, mire felépülnek a lakásaik, már ha felépünek egyáltalán.
Csak összehordott téglák és teljesen kifosztott házcsonkok maradtak a váci Fokos utcai lakópark helyén – írja a Blikk. Az építési területen elvileg tavaly december óta egy tizennégy lakásos takaros lakóparknak kellene állnia, ám a gyakorlat ettől kiábrándítóan eltérő. A vevők kétségek között őrlődnek, hiszen jó sok pénzt toltak már eddig is bele az építkezésbe és nem tudják, hogy mi lesz a vége a történetnek, különösen azóta, hogy a kivitelezők elérhetetlenekké váltak, bár a vevők egy ügyvéddel tarthatják a kapcsolatot, ami már nagy szónak számít, mivel a kivitelező cég korábbi jogásza ugyanúgy nem válaszolt a leveleikre, mint a tulajdonosok.
„Évekig csak a hitegetés ment, a magyarázkodás, a másokra mutogatás, hogy most a vízmű, most az út, majd az engedélyek miatt csúszik az átadás. Utánajártunk, a legtöbb kifogásnak valóságalapja sem volt. Amit megtudtunk, az viszont teljesen lehangoló volt: a cégvezetők azért bujkálhatnak előlünk, mert több végrehajtási eljárás is indult a vállalkozásaik ellen, vagyis nincs olyan tőke mögöttük, ami reményt adna, hogy befejezik az építkezéseket. Sajnos, mivel reménykedtünk, az eredetileg befizetett pénz mellett is utaltunk a cégek számlájára, hogy meggyorsítsuk az építkezést, így az is odalett” – panaszolta az egyik vevő a Blikknek.
A lapnak nyilatkozó építésügyi szakértő szerint az, hogy a kivitelezéssel megbízott két cég egyszerre több lakópark építésébe is belefogott, arra utal, hogy piramisrendszerben terveztek dolgozni, azaz az első ütem eladásaiból fedezték volna a következőt és így tovább, de valami hiba csúszhatott a dologba, mert még az első sem készült el, az utolsónál meg még az alapokat sem kezdték el kiásni.
Ráadásul az elszabadult infláció következtében akkor is kár éri a vásárlókat, ha a meghiúsult beruházás következtében visszakapnák a pénzüket, hiszen az évekkel ezelőtt befizetett egymillió forint mostani vásárlóértéke alig több, mint az összeg háromnegyede.
Kiutat jelenthet, ha találnak olyan befektetőt, aki hajlandó pénzt fektetni a lakópark felépítésébe, ugyanakkor a munkálatok a mostani árakon lényegesen drágábbak lennének, mint amire a vevők eredetileg szerződtek.
A Blikk megkereste azt az ügyvédet, aki jelenleg a lakás nélküli lakókkal a kapcsolatot tartja. Dr. H. Gábor elmondta, az ő megbízói nem a korábbi kivitelezők, hanem egy másik cég tulajdonosai, akik esetlegesen be tudják fejezni az építkezéseket, de először minden szerződést egyenként át kell világítani. Már minden vevővel beszélt, de időpontot nem tud mondani, mikor lehet az építkezések folytatásából valami, mindenesetre legalább van valami remény arra, hogy egyszer felépülnek a szellemlakóparkok.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.