Több idő kell az ingatlanok eladásához, de a garzonok és panelek heteken belül elkelnek
Lassulás érezhető a lakáspiacon az idei év második felétől, de az értékesítési idő alapján továbbra is a kisebb alapterületű lakások számítanak slágernek.
Lassulás érezhető a lakáspiacon az idei év második felétől, de az értékesítési idő alapján továbbra is a kisebb alapterületű lakások számítanak slágernek.
hvg.hu
Az idei első három negyedévben 7,7 százalékkal több új lakást adtak át, mint tavaly, de hamarosan ez a szám még nagyobbat nőhet. Budapesten majdnem kétszer annyi lakás építését tervezik, mint egy évvel ezelőtt.
hvg.hu
November pedig vízválasztó lehet: ebben a hónapban dönthet a kormány az év végén kifutó támogatások meghosszabbításáról.
hvg.hu
Éves szinten még így is húsz százalék körüli az áremelkedés.
hvg.hu
Annyira drágul minden más, hogy hiába szeretnének az eladók több bevételhez jutni, hamarosan eljuthatunk arra a pontra, amikor már nem nagyon lehet tovább emelni az ingatlanárakat.
hvg.hu
Az elmúlt évekhez képest többszörös áron árulják az ingatlanokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkeresztúron. Nem ritka, hogy egy 100 négyzetméter körüli családi házat bőven száz millió forint felett árulnak a Tokaj melletti településen. Az ok a zarándokokban keresendő, akik a csodarabbi sírját látogatják.
Éves összevetésben óriásit nőtt a kiadó lakások ára, de már harmadik hónapja lassul a drágulás üteme.
hvg.hu
A fával fűthető, cserépkályhás ingatlanok iránt is megnőtt a kereslet. És sokkal többen keresnek most már aszerint, hogy milyen a fűtés egy eladó lakásban vagy házban.
hvg.hu
Már csaknem negyedével több külföldi fekteti a pénzét ingatlanba. Főleg a fővárosi ingatlanokat keresik, és a vásárlók harmada kínai ügyfél.
hvg.hu
Vannak települések Budapest mellett, ahol már egymillió forinthoz közelít az átlagos négyzetméterár, de a még a nem ennyire drága helyeken is száguldanak az ingatlanárak.
hvg.hu
Az új rezsiszabályokat látva a házaspár úgy érzi, jó döntést hozott.
hvg.hu
A Tiborcz Istvánnal is üzletelő Szécsényi Bálint és Jellinek Dániel érdekeltségei között újabb találkozási pont létesült.
HVG
Csökkentheti, de legjobb esetben is stagnálásra kényszerítheti a jelenlegi gazdasági környezet a lakásárakat az Equilor Alapkezelő friss ingatlanpiaci elemzése szerint. Főként a nagyobb és nem energiatakarékos ingatlanok ára csökkenhet. Azonban bizonyos ingatlanszegmensek továbbra is jól teljesíthetnek.
hvg.hu
Egészen idáig a megfelelő ár és az elhelyezkedés voltak a bűvös szavak ingatlanvásárláskor, a nemrég bejelentett rezsiemelés azonban ősztől a fogyasztásra terelheti a fókuszt.
hvg.hu
Felpörgette az albérletpiacot a felvételi ponthatárok kihirdetése, és már jön a következő hullám is, amit majd azok indítanak be, akik nem kerültek be a kollégiumba. Mostantól különösen fontos lesz a kiadó lakásoknál a rezsi mértéke.
hvg.hu
Bár egy év alatt 11,3 milliárd dollárt veszített, így is van mit a tejbe aprítania.
Lengyel Miklós
A tavalyihoz képest 19-38 százalékponttal emelkedtek az árak az idei első félévben.
hvg.hu
A kamatemelés elriaszthatja a vevőket az újépítésű ingatlanoktól, a jóval magasabb rezsi pedig sokakat rákényszeríthet, hogy eladják a lakásukat.
hvg.hu
A Balaton felzárkózott Budapesthez – legalábbis az ingatlanárak tekintetében.
hvg.hu
A legolcsóbb budapesti albérletek 130 ezer forint körül vannak. Az itthoni egyetemi városok közül Miskolcon tudnak az albérlők a legalacsonyabb áron lakást kivenni.
hvg.hu