Hat év börtönre ítélték egy orosz lap főszerkesztőjét
Kirill Martinovot nemkívánatos szervezet tevékenységének megszervezése miatt ítélték el. Az egyik ebből a Novaja Gazeta Európa, aminek a főszerkesztője.
Kirill Martinovot nemkívánatos szervezet tevékenységének megszervezése miatt ítélték el. Az egyik ebből a Novaja Gazeta Európa, aminek a főszerkesztője.
HVG
Az áldozatok családtagjai azt akarták, hogy legyen már vége az ügynek. Ennek volt egy feltétele, amit a gyilkos teljesített.
HVG
Kalocsán azzal próbálták távol tartani az újságírókat Szijjártó Pétertől, hogy leellenőrizték, nem lopott-e a kamerájuk.
HVG
Kegyelmi kérvény helyett perújításban gondolkodik a Fenyő-gyilkosság ügyében jogerősen 7 év szabadságvesztésre ítélt Gyárfás Tamás védője. Zamecsnik Péter a HVG-nek azt is mondta, ettől függetlenül a volt producernek börtönbe kell vonulnia.
Nem vonul vissza a politikai élettől Marine Le Pen, miután bírósági ítélet mondja ki, hogy 5 évig nem indulhat választáson. Bejelentette, harcol azért, hogy a fellebbezéséről minél hamarabb döntsenek.
HVG
A 13 éves Katalin beismerte a vádiratban foglaltakat.
HVG
A férfi azután egyezett bele a válásba, hogy felesége és annak 30 évvel fiatalabb szeretője többször próbálta őt megölni.
hvg.hu
A szörnyű körülmények között tartott állatok egy része elpusztult, míg a többit az állatorvosnak kellett elaltatnia.
HVG
A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú végzést.
hvg.hu
A bíró különösen visszataszítónak értékelte, hogy olyan dolgozókat is kirúgtak az elégtelen teljesítményükre hivatkozva, akik néhány hónapja még ragyogó értékeléseket kaptak.
hvg.hu
Megszületett a jogerős ítélet a kisvárdai csigafeldolgozó üzemmel kapcsolatos csalás miatt. Az elsőrendű vádlottat felmentették, a másodrendű felfüggesztettet kapott.
MTI
MTI
hvg.hu
A bíróság szerint a katasztrófa elkerülhetetlen lett volna akkor is, ha a működtetők megteszik a biztonsági óvintézkedéseket.
HVG
Azzal vádolták a fiatalt, hogy zsoldosként harcolt Oroszország ellen, és terrorcselekményeket követett el.
HVG
Három tizenéves fiatal fiút bérelt fel a nő lánya a gyilkosságra, mindannyian hosszú időre börtönbe kerültek.
HVG
A férfi leghamarabb 10 év múlva szabadulhat.
HVG
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a tényleges életfogytiglanért fellebbezett.
MTI
A főpolgármester szerint a fővárosnak is joga van az önvédelemhez, csakúgy mint azoknak a településeknek, amelyekről Orbán Viktor beszélt az évértékelőjében.
hvg.hu
Első fokon két év börtönre ítélte a bíró K. Zoltánt, a büntetést három évre felfüggesztették. Az ügy viszont tovább folytatódik, mivel a vádlott és az ügyészség is fellebbezett.
hvg.hu
A szenzitív anyagokhoz az egykori autóversenyző volt testőre jutott hozzá, majd átadta egy másik férfinak. Az azzal fenyegette meg Schumacher családját, hogy ha nem fizetnek, feltölti az anyagokat a dark webre.
hvg.hu
A férfi csaknem 200 ezer forint kárt okozott.
HVG