30 évet kapott a briteknél lebukott, kudarcos bérgyilkos

A 45 éves Aimee Betro még 2019-ben próbált végezni az áldozatával, ám besült a fegyvere, majd elmenekült és csak öt év múlva fogták el a rendőrök.

  • HVG HVG
30 évet kapott a briteknél lebukott, kudarcos bérgyilkos

30 évet kapott a briteknél lebukott, kudarcos bérgyilkos – derül ki a BBC cikkéből.

Arról, hogy a 45 éves Aimee Betrót (képünkön) bűnösnek találta a törvényszék, már korábban beszámoltunk. Eszerint a wisconsinból származó amerikai nőt két üzletember bérelte fel, hogy végezzen egy brit férfivel és családjával.

A háromtagú bérgyilkoscsapat tagjai felosztották egymás között az áldozatokat, ám Betro kudarcot vallott, a fegyvere besült és a célpontja elmenekült. Néhány óra múlva újra próbálkozott, hívott egy taxit és elment a férfi házához, ahol vaktában rálőtt néhányszor az épületre, majd onnan is elrohant és éveken át bujkált – többek között Örményországban.

A bíró az ítélet indoklásában kiemelte, hogy Betro volt a bérgyilkosok vezetője, a csapat másik két tagját már korábban elítélték a két férfit 10, illetve 32 év börtönbüntetéssel sújtották. A rendőrség az ítélethirdetés után kiadott közleményében arról írt, hogy az ügyet az örmény kormánnyal és az FBI-jal együttműködve oldották meg.