55 millió forintért kelt el az első új Honda Civic Type R
Ekkora összeget általában csak 500 lóerő feletti szupersportkocsikért szoktak kiadni. De legalább jó helyre ment a pénz.
Ekkora összeget általában csak 500 lóerő feletti szupersportkocsikért szoktak kiadni. De legalább jó helyre ment a pénz.
hvg.hu
A hagyományos értelemben vett autózás utolsó órájában vagyunk, erre figyelmeztet most a Lexus.
hvg.hu
A Mitsubishi Lancer Evolution sokak örömére a közeljövőben utódra találhat, de az újdonság nem pont olyan lesz, mint amire számítanánk.
hvg.hu
Japánt az Egyesült Államok pudlijának nevezték.
MTI
MTI
Dow Jones
A ranglista elején egy japán és két német autógyártó található, mely márkák összértéke mintegy 77 milliárd dollárra tehető.
hvg.hu
Nem először fordul elő, hogy Japánban valaki gyakorlatilag halálra dolgozza magát. A 37 éves szakorvosjelölt a kórház állítása szerint a túlórák nagy részét arra fordította, hogy képezze magát.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Kipróbáltuk a divatterepjárót, melynek utasterében olyan csend és békesség uralkodik, mint egy buddhista templomban, és amely járgányban ennek ellenére egy kisebb dózis MX-5 is felfedezhető.
Csúnya ízelítőt kaptak a japánok már most a náluk általában csak júliusban és augusztusban szokásos kánikulából.
hvg.hu
Például szusit kell készíteniük egyetlen szem rizsből. Életek lesznek a kezükben, nem csoda, ha komoly kiképzést kapnak.
hvg.hu
A magyar és a japán kormány megállapodása alapján egy évig dolgozhatnak Japánban azok, akiknek turizmus alatti ideiglenes munkavállalásra jogosító érvényes japán vízumuk van.
hvg.hu
A felkelő nap országa alaposan rávert az eddigi listavezetőre az elképesztő luxust kínáló vasúti utazással.
hvg.hu
Néhány ezer forintnak megfelelő pénzért kínálnak beszélgető- vagy vacsorapartnert Japánban.
hvg.hu
A gyanútlan szemlélődő csak egy unalmas terepjárót lát benne, azonban ez a Patrol a gyakorlatban minden, csak nem unalmas.
hvg.hu
A miniszter a japán kormánypárt képviselői előtt tett egy meggondolatlan kijelentést arról, mi a fukusimai katasztrófa jó oldala. Másnap lemondott.
MTI
Az elődjénél könnyebb, tágasabb és szemrevalóbb Swiftnek talán csak az a baja, hogy már nem Esztergomban készül. És az 1 literes, hibridesíthető turbómotorral még élvezetesen is vezethető.
Bár nincs igazán szüksége rá, a kis japán sportkocsi most kapott egy kis extra erőt.
hvg.hu
A megkérdezett japán cégek szerint megnőtt a kereslet az atombunkerek iránt, a mérges gázok elleni levegőszűrők forgalma is megugrott.
MTI
A szépség megítélése ugyebár meglehetősen szubjektív dolog, mindenesetre megkockáztatjuk kijelenteni, hogy ez az új járgány igen messze van a "szemrevaló" kategóriától.
hvg.hu
Japánban februárban 0,2 százalékkal csökkent tovább a munkanélküliségi ráta és már elérte a 2,8 százalékot. Jelenleg 100 munkát keresőre 143 állásajánlat jut. A szigetország már 2014-ben gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatottságot.
hvg.hu