Fehérneműs öltáncos lányok léptek fel a japán kormányfő pártjának buliján
Kisida Fumio azt mondta, az esemény „nem szolgálta a sokszínűséget”, és kormánya továbbra is „befogadó és barátságos” társadalom létrehozásán fog dolgozni.
Kisida Fumio azt mondta, az esemény „nem szolgálta a sokszínűséget”, és kormánya továbbra is „befogadó és barátságos” társadalom létrehozásán fog dolgozni.
A közkedvelt japán elektromos autó, a Nissan Leaf most akár 6 millió forintos kedvezménnyel is megvásárolható.
A cézium az atomerőművekben keletkező nukleáris hulladékban is fellelhető.
A leginkább környezettudatos autókat felvonultató toplista élén szereplő modellben benzinmotoros plugin hibrid hajtás található.
A mostoha mentési körülmények ellenére a halászhajó 25 fős legénységéből 24 ember sikerült kimenteni.
A német rendezőnek a nyolcvanas évek óta szenvedélye Japán. Most új filmjével visszatért oda.
Az elsőtől az utolsó csavarig megújult a legendás japán terepjáró jelentősen drágább lett az elődjénél.
Kína több szempontból kockázatos a fejlesztések számára.
Különös dokumentumfilmes projektnek indult, aztán megkapó film lett belőle, amely Wim Wenders legjobb filmes erényeit csillogtatja. Megnéztük a német rendezőlegenda legújabb munkáját, a Tökéletes napokat.
Japánban tárgyalt Ukrajna újjáépítéséről Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfőn; a konferencián Japán kétoldalú adóügyi megállapodás megkötését ígérte és a japán vállalkozások további támogatását.
A japán gazdaság visszaesett, így a német lett a világ harmadik legnagyobb gazdasága.
Méregdrága delikvensünk kívülről egyértelműen Csajkának tűnik, belül viszont Lexus életérzést vonultat fel.
A legújabb Lexus olyan kényelemmel kecsegtet, melyet a sokkal drágább Maybachok és Rolls-Royce-ok is megirigyelhetnek. Kipróbáltuk a private jet élményt négy keréken gördülve biztosító vadonatúj Lexus LM-et.
A három továbbjutó hely sorsa vasárnap dől el, amikor a magyarok Spanyolországgal csapnak össze.
Hány ezer tonnás présgépek dübörögnek a Suzukinál? Mennyi benzint tankolnak a 0 kilométeres autókba? Hány percig esőztetik a kocsikat? Jövünk a válaszokkal!
A Magyarországon legnagyobb mennyiségben értékesített kisautó, a Toyota Yaris felfrissített verziója változatlan külsővel, de nagyobb teljesítménnyel és modernizált technikával támad. Barcelona környékén teszteltük a 130 lóerős legújabb Yarist.
A jubileumi magyar gyártású Suzuki egy elefántcsont-kozmikus, fekete gyöngyház fényezésű Vitara GLX.
Győzelme nagy vitát váltott ki, de végül viszonya miatt kényszerült lemondani a címről.
A takarékos hibrid kisautó immár 130 lóerős, a korábbinál jobban gyorsuló változatban is kapható.