Benzines verzió is készül a Toyota izgalmas elektromos sportkocsijából
A koncepcióautó formájában már megmutatott Toyota FT-Se nem egy, hanem két változatban érkezik.
A koncepcióautó formájában már megmutatott Toyota FT-Se nem egy, hanem két változatban érkezik.
Pár nappal korábban az amerikai szárazföldet is elérni képes rakétáját tesztelte a Kína által támogatott diktatúra.
Japán mérnökök azt szeretnék kideríteni, a fa mennyire használható az űrbéli feladatok elvégzésére. Ha kiállja a próbát, az Hold- és Mars-bázisok tervezését is meghatározhatja.
Szakértők szerint a visszaesés mögött elsősorban a koronavírus-járvány alatti iskolabezárások állhatnak.
Nem, ez nem egy újabb alacsony fogyasztású hibrid, hanem egy a Celica GT-Four emlékét felidéző új Toyota.
A japán Kanszai repülőtéren még a bőröndök fogantyúját is a megfelelő irányba fordítják, egyes poggyászokat pedig személyesen adnak át.
Egy súlyos csekk legalábbis biztosan. Mi szóltunk, nem éri meg. De ha ivott és úgy ülne biciklire, még rosszabbul járhat.
Október elején általában már havazni szokott a 3776 méter magas Fudzsi-hegy csúcsánál, ez azonban az idén csak jóval később kezdődött meg.
Az ellenzéki pártok az előzetes eredmények szerint a mandátumok több mint felét szerezték meg az alsóházban.
A litvániai szocialisták a parlamenti választás második fordulójában győzelemre válthatják az első körben szerzett vezetésüket, Japánban a polgárok minden bizonnyal leváltják a kormányzó Liberális Demokrata Pártot, Bulgáriában pedig már a három éven belüli hetedik választást rendezik, hogy végül ne sikerüljön kormányzóképes kabinetet alakítani.
Japán attól tart, hogy a „vigasznő” szobra rontja az ország megítélését.
A hatalmas hátsó szárnyas és slick gumis GR Corolla többek közt BMW-kel és Hyundaiokkal kel versenyre.
A Nihon Hidankjo kapja idén a Nobel-békedíjat az atomfegyvermentes világ megvalósítása érdekében tett erőfeszítéseiért.
A védelmi politika és a repülőgépmodellek megszállottja Japán új miniszterelnöke, aki társadalmi kérdésekben liberális, és mindig pártja renegátjának számított.
A mindössze 5 milliméteres kocka ára ellenben csillagászati.
A reptér korábban kamikazebázisként működött.
A látványos vonalvezetésű Mazda EZ-6 tisztán elektromos és hatótávnövelős konnektoros változatokban készül.
A piacról közel két évtizede kikopott Toyota MR2 hamarosan izgalmasnak ígérkező utódot kaphat.
Kiderült, hogy a nyomozók bizonyítékot hamisítottak az eljárás során.
Japánban szeptember 27-én megválasztották Kisida Fumio kormányfő utódját. Isiba Sigeru volt már kabinetfőnök és védelmi miniszter is és azt mondta, ha most sem sikerül győznie, többször nem próbálkozik.