Magyar filmet is jelölhetnek az Európai Filmdíjra
Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotásáért november 10-én izgulhatunk.
Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotásáért november 10-én izgulhatunk.
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét sajnos nem jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. A gála 2018. január 7-én lesz.
A kormány pályázatot hirdet az Emberi Jogok Európai Bírósága magyar bírói posztjának betöltésére, és egyben visszavonja a korábban közzétett jelöléseket – közölték a kormány hivatalos oldalán kedden délben. Tíz magyar civil szervezet közösen tiltakozott múlt héten a bírójelölés módja miatt, szerintük a korábbi három jelöltet titokban választották ki, és emiatt támadhatóak.
Az új Európai Bizottságnak november 1-jén mindenképpen hivatalba kellene lépnie, mert nagyon súlyos kérdések várnak megoldásra az unióban. Ebbe viszont nem nagyon fér bele új jelöltek kiválasztása, a portfóliók cserélgetése – ez lehet a mentőöv a meghallgatásokon leggyengébben szereplők számára.
Sokan az Alkotmánybíróság "teljes fideszesítésének" tekintik, hogy a parlament szerdai ülésén három, immár csak a Fidesz által delegált taggal végképp többségbe kerülnek azok a bírák, akiket egyértelműen a mai kormánypárthoz közel állónak tartanak. Megpróbáltuk megvizsgálni a három jelölt szakmai tevékenységén keresztül, mennyiben állhatnak meg ezek a vádak. A kép legalábbis összetett.
Bonyolult előírások, eltérő hozzáállású hivatalok, gyanakvó állampolgárok – egy hete lehet gyűjteni az ajánlásokat az áprilisi parlamenti választásokra, a hvg.hu-nak nyilatkozó indulók, aktivisták szerint az elvileg egyszerűbbé tett szabályok ellenére a gyakorlatban nehéz a dolguk.
Olyan választás ez, amilyen még nem volt. Új szabályok, kevesebb képviselő, egyszerre bővülő és szűkebbé váló keretek. Összefoglaltuk, mire figyeljen.
Két évtizeden keresztül kizárólag jobboldali lapokat védett a bíróságon. Gyakran veszített a Magyar Nemzet és a Hír Tv elleni helyreigazítási perekben, legutóbb Orbán Viktor főtanácsadóját is képviselte. Kilenc éven keresztül Csurka István lapjának is dolgozott, a médiahatóság panaszbizottságában pedig kinyilvánította, hogy a Szent Koronából nem lehet viccet faragni. A milliárdos téttel bíró ügyeket már Szalai Annamária alatt lezárta az NMHH, így Orbán jelöltjére, Karas Monikára elsősorban a sajtószabadsággal foglalkozó elvi kérdések maradtak.
Karas Monikát jelöli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének Orbán Viktor miniszterelnök - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szerdán.
Szabálytalan jelölés miatt feltartóztatott Szajolnál egy Romániába tartó, veszélyes árut szállító vasúti szerelvényt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelem – közölte a szervezet szóvivője pénteken az MTI-vel
Mindenkit meglepett, amikor Mesterházy Attila Sólyom Lászlóval példálózott felettébb kívánatos elnökjelöltként. Kormányon a szocialisták folyamatosan küzdöttek a köztársasági elnökkel, s a kölcsönös ellenszenv folyamatos, nagy nyilvánosság előtti beszólogatásokban is megnyilvánult.
Akadtak a Fideszben, akik már csütörtökre új elnököt választottak volna a plágiumbotrányába belebukott Schmitt Pál helyett, ám végül az az álláspont kerekedett felül, amely szerint két hét alatt kell új államfőt találni. Schmitt Pálnak hétfőn délelőtt nagyon rövid idő alatt dőlt el a sorsa, miközben a kormányfő az utolsó pillanatig kiállt mellette. Schmitt Pált Szájer József, Kövér László, vagy Áder János követheti – a másik két jelölt húzódozása miatt ma úgy tűnik: a legnagyobb valószínűséggel a „csornai Charles Bronson” lehet a befutó.
A Nobel-díjas Kertész Imre "A kudarc" című regényének angol fordítását is jelölték a legjobb idegen nyelvű könyvek díjára az Egyesült Államokban. A fordítást Tim Wilkinson készítette, a győzteseket várhatóan május elején jelentik be.