Csütörtökön lesz egy óra, amikor sok helyen gond lehet a kártyás fizetésekkel
Tervezett karbantartásra kerül sor a K&H-nál.
Tervezett karbantartásra kerül sor a K&H-nál.
hvg.hu
A K&H Biztosító a teljes első féléves nyereségét befizette extraprofitadóként, a K&H Bank számára pedig a különadó, a kamatstop és a Sberbank összeomlása utáni pluszbefizetés négyszer annyiba került, mint amennyi profit végül megmaradt.
Sztojcsev Iván
Először mérte meg a nagy cégek fenntarthatósági hozzáállását a K&H. A válaszok alapján a vezetők tisztában vannak az európai folyamatokkal, a gyakorlatba viszont még csak a kötelező, illetve a jövedelmező változtatásokat vezették be.
hvg.hu
Az OTP mellett a Magyar Bankholdingnak, az Unicreditnek és a K&H Banknak lehet még ezer milliárd forint feletti állampapír-állománya.
hvg.hu
Első európai pénzintézetként a KBC készen áll blokklánc-technológiára épülő saját digitális érméje, a Kate Coin bevezetésére – jelentette be Johan Thijs, a KBC csoport vezérigazgatója.
hvg.hu
Szükség esetén pedig haladéktalanul vizsgálatot indítanak a jogsértő pénzügyi intézményekkel szemben – közölte a jegybank.
hvg.hu
A tranzakciós illetékek emelése az Általános Szerződési Feltételek alapján az ügyfeleket terhelheti. Hasonlóan léphetnek a lízingcégek is.
hvg.hu
Így a pénzintézet már négyféle okoseszközös fizetési lehetőséget kínál.
hvg.hu
A K&H arra kéri ügyfeleit, fokozottan figyeljenek adataikra.
hvg.hu
A számlatulajdonosok és a mobilbankot használók száma is gyors emelkedést mutatott tavaly a banknál.
hvg.hu
Csalók próbálják megszerezni a K&H Bank ügyfeleinek banki adatait – figyelmeztetett szombat délután a pénzintézet. Úgy tűnik, telefonhívások mellett e-mailben is próbálkoznak.
hvg.hu
A modernizációról beszélni manapság már elcsépeltnek hathat, hiszen szinte naponta találkozunk vele. De mit jelent valójában ez a bankok informatikai csapatainak mindennapi munkájában? Melyik bank miért és hogyan szeretné leváltani a régi „monolit” rendszereit, illetve hol tartanak ezek a fejlesztések? Lássuk, mit gondolnak erről a bankok és a fejlesztők IT-szakemberei!
UpScale
A digitalizáció a mindennapi betegellátást is utolérte. A világjárvány felgyorsította a távorvoslás kipróbálását, és az otthon használható diagnosztikai eszközöket is egyre többen alkalmazzák. Az innovatív orvosi készülékek, a digitalizáció és technológiák szerepe ezért a jövőben tovább fog erősödni a K&H szerint.
hvg.hu
A magyarországi bankok körül elsőként a K&H Bank vezette be a GarminPay nevű szolgáltatást, amely lehetővé teszi, hogy az Apple és bizonyos androidos gyártók órái után a Garmin okosóráival is fizetni lehessen minden bankkártya-elfogadó helyen.
hvg.hu
Többségüknek azóta sincsen állása.
hvg.hu
Mi másról, mint a biztonságról szól szinte minden új megoldás és már csőben lévő fejlesztés, amelyről jelenleg hallani lehet a bankkártyákkal kapcsolatban.
Az összprofit több mint felét az OTP produkálta.
hvg.hu
Egyszerű, de igen hatékony lehet a K&H Bank új kommunikációs megoldása, amely azt segíti, hogy az ügyfelek tudják, valóban a pénzintézet küldte nekik az adott e-mailt, SMS-t vagy alkalmazásértesítést, vagy csak csalók próbálkoznak.
hvg.hu
Adathalászok támadnak a K&H Bank nevében. A helyzet komoly, az egyik jól bevált ellenőrzési módszer nem működik: a csalók által kiküldött e-mail ezúttal úgy néz ki, mintha valóban a pénzintézettől érkezett volna.
hvg.hu
A pandémia következtében minden eddiginél nagyobb igény mutatkozik a digitális megoldások alkalmazására az egészségügyben – ez vezérelte a Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődött DokiApp elindítóit, akik azt ígérik, a szolgáltatást használó pácienseknek nem kell napokat vagy heteket várniuk arra, hogy szakemberrel konzultálhassanak a problémájukról. Az alkalmazással akár néhány percen belül rendelkezésre áll egy orvos, akinek a páciens egy videós hívás során beszámolhat a panaszairól.
hvg.hu