Gyurcsányék pert indítanak Orbánék ellen
Mégpedig azért kezdeményez pert a DK, mert Orbánék ingyen adtak kampányelemeket Orbánéknak. Mármint a kormány a Fidesznek.
Mégpedig azért kezdeményez pert a DK, mert Orbánék ingyen adtak kampányelemeket Orbánéknak. Mármint a kormány a Fidesznek.
Igen rövid határidőre, szeptember végéig el kell készülnie a Hősök tere közeli székház rekonstrukciójának – mondta Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke. Meghívásos pályázaton választották ki a kivitelezőt. A Lendvay utcai székház a kapcsolattartás, a közösségépítés központja lesz, a 2018-as kampányt már onnan akarják irányítani.
„Más országban az ilyen mondatok bűncselekménynek számítanak” – egyebek mellett ezt írta facebookos bejegyzésében Kövér László salgótarjáni nyilatkozatáról Dömsödi Gábor volt televíziós műsorvezető, aki most a Nógrád megyei Pásztó polgármestere. Szerinte a házelnök „legközelebb számoljon legalább 1990-ig, mielőtt kinyitja a száját”.
Olyan plakátkampányt talált ki az anyatejes táplálás népszerűsítésére egy amerikai ügynökség, amelyhez meztelen fotókat használtak ugyan fel, mégis nyugodtan megjelenhet a szülészeti klinikákon is. Az ötlet ismerős lehet azoknak, akik emlékeznek a déli gyümölcsökre ragasztott matricákra.
Szingliadó, az abortusz korlátozása, a gyermekvállalás gyökeresen más nézőpontból - hatalmas port kavart a HVG cikke, amely egy KDNP-hez közeli szociológus, Benda József demográfiai elképzeléseit mutatta be. Benda szerkesztőségünknek jelezte, szívesen megszólalna.
Vészesen fogy a belga kreatívipar utánpótlása. A szakma igazi meghökkentő kampányt indytott a folyamat megállítására: spermakampányba kezdtek.
A lehető legjobb időpontot választotta a földművelésügyi tárca, hogy kampányolni kezdjen a halfogyasztás mellett. Hiszen köztudomású, ha máskor nem, karácsonykor sok család asztalára kerül halászlé, rántott hal. S ilyenkor minden évben lehet riogatni a népeket a statisztikai adatokkal, mennyire le is vagyunk maradva halfogyasztásban. Ideje megfogadnunk, a hétköznapjainkba is beúsztatjuk az uszonyosokat, lehetőleg belföldi vízeinkből.
A dán társadalom továbbra is demográfiai problémákkal küszködik, még mindig kevés az újszülött. A “Tedd meg Dániáért, tedd meg a mamáért” szlogenű kampánnyal ezen szeretnének változtatni. Egy dániai utazási iroda tavaly versenyt hirdetett a nyaraláson szerelmeskedő párok között. Idén nincs verseny, hanem a szüleiken keresztül próbálják vakációra küldeni, és ezzel gyerekcsinálásra ösztönözni őket.
A francia kormány felvilágosító kampányt indított szerdán annak megakadályozására, hogy francia fiatalok csatlakozzanak a szíriai és iraki dzsihadistákhoz. A kisfilmekben négy érintett francia család beszél arról, hogy milyen értetlenül és fájdalommal élik meg a fiatalok elvesztését.
WE LOVE EDMdesigner! – így köszönte meg a magyar alkalmazás fejlesztőinek Marco Rubio, korábbi amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns stábja, hogy az általuk kitalált EDMdesigner rendszer segítségével készíthette kampányleveleit.
Caitlyn Jenner egy interjúban felvetette, hogy transzszexuális nagykövetként szívesen közvetítene a republikánus Ted Cruz és a meleg közösség között. Az egykori olimpiai bajnok nemrég operáltatta magát nővé, sokan azonban nem örülnek annak, hogy egyes körökben ő az „arca” a meleg, leszbikus és transznemű embereknek az ismertsége miatt. Az sem aratott egyelőre túl nagy sikert, hogy dicsérte Cruzt.
Soros György Hillary Clinton jelölésének legnagyobb anyagi támogatójává vált, miután hatmillió dolláros csekket küldött a Demokrata párti elnökjelölt-aspiráns kampánycsapatának.
Kriza Ákostól, Miskolc fideszes polgármesterétől követeli a Jobbik, mondja meg, van -e fekete kasszája a miskolci Fidesznek. A párt közleményében egy videófelvételre is hivatkozik, amelyben egy építési vállalkozó arról beszél, hogyan kampányolt a fekete kasszából Kriza Ákos mellett.
Januártól mindent bevet a kampányában Donald Trump, heti kétmillió dollárt tervez költeni tévés hirdetésekre – jelentette be a republikánus politikus kedden.
Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa újabb unokára számíthat jövőre, az elnökválasztás évében. Lánya, Chelsea hétfőn közölte, hogy ismét gyermeket vár, a másodikat, akinek érkezése jövő nyárra esedékes.
Több éves patthelyzet után sikerült visszaszerezniük találmányuk jogait a kisiskolás korosztály matematikaoktatását forradalmasító Mathterminds alkotóinak, így esély nyílt arra, hogy a raktárban porosodó játékok eljussanak a magyar gyerekekhez. Ehhez már csak egy sikeres Kickstarter kampány szükséges.
Egy pocakos YouTube-sztár, Kazim Akboga főszereplésével készített mókás videót legújabb kampányához a Berlini Közlekedési Vállalat. Az „Is mir egal” című szám lényege, hogy a járművezetőknek és az ellenőröknek aztán édesmindegy, hogy ki mit csinál utazás közben. Lehet sajtot reszelni, férfi ülhet férfi ölébe, a futballdrukkerek sem zavarják őket, csak egy valamiért harapnak: ha nincs valakinek jegye, bérlete.
Múlt héten bedurrantotta kvótaellenes kampányának legújabb fegyverét a Fidesz. A párt vezetői járják az országot, és tájékoztatják az embereket a menekültek befogadásának veszélyeiről. Érdekesség, hogy a lakossági fórumokon csak a párt tagjai és szimpatizánsai vehetnek részt.
Bár még nem tisztázott, ki is kerül házon belülre a kereskedelmi csatornánál, az Index úgy értesült, a TV2-vel komolyan számolnak a kormányban: a legnagyobb falatot kapja az újabb migrációról szóló kampányból.
Az újbóli törések fokozott kockázatára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság, amely Tovább ne törj! szlogennel indított kampányt.