Barroso az egyik leghíresebb magyarral ebédel
A bűvös kocka feltalálásának évfordulóján Rubik Ernővel ebédel az Európai Bizottság elnöke.
A bűvös kocka feltalálásának évfordulóján Rubik Ernővel ebédel az Európai Bizottság elnöke.
MTI
MTI
hvg.hu
Üzletszerűen elkövetett csalás miatt nyújtott be vádiratot a Ráckevei Járási Ügyészség egy fiatal nő ellen, aki internetes álláshirdetéssel 314 embert csapott be az ország minden részéből - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
MTI
A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa hatszáz járatot törölt, köztük két Frankfurt és Budapest, és egy München és Budapest között közlekedő járatpárt.
MTI
Munkaügyi pert indítottak pécsi pedagógusok a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) ellen, mert alacsonyabb fizetésért kell dolgozniuk, mint amennyi szerintük jár – írja a Blikk. Általános iskolai tanárokkal olyan papírt írattak alá, amelyen az állt, hogy főiskolai végzettségért járó bért kapnak, pedig az egyetemi végzettségük alapján kellett volna megállapítani a fizetésüket. Ezzel havonta átlagosan 20 ezer forinttól esnek el a lap szerint.
hvg.hu
Nem lesz újabb elbocsátás a Dunaferrnél, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy több feladatkör ellátására külsős céggel köt szerződést a vasmű, és a kiszervezés körülbelül 250 embert érint – írja a szerdai Magyar Nemzet.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye lehet a Debreceni Egyetem, amennyiben a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola is integrálódik az intézménybe, így a két intézménynek összesen 36 ezer hallgatója lesz.
MTI
Vizsgálatot folytatott az ombudsmani hivatal az állam által támogatott diákmunka-programmal kapcsolatban, és kiderült, hogy volt olyan település, ahol a programban szinte kizárólag az önkormányzati képviselők, köztisztviselők hozzátartozóit alkalmazták.
MTI
Március 25-ével távozik a TV2 napi sorozatának producere, aki 2008 nyara óta volt ebben az állásban, és tavaly év elejétől egy másik sorozat producere is volt. Helyét Felhős György veszi át.
hvg.hu
Szerdán mutatják be a tervezetet, amelynek intézkedései közé tartozik, hogy 3 hónapra korlátozzák az álláskeresésre rendelkezésre álló időt a munkavállalás céljával bevándorló uniós külföldiek esetében.
MTI
Miután Farsang Péter közös megegyezéssel távozott a Viasat éléről, Szabó András lett az új vezérigazgató.
MTI
Nem egyszer találkoztak az ellenőrök azzal a hibával, mely szerint villamos berendezések közelébe nem oda tartozó tárgyat tároltak, így fennállt a gyulladásveszély, de előfordult olyan eset is, hogy a zárt villamos kezelőhelyet nyitva tartották. A Nemzeti Munkaügyi Hatóság Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának vizsgálati eredményeiről a Napi Gazdaság számolt be.
hvg.hu
Még két évet sem töltött el a cég élén, a Symantec máris megvált elnök-vezérigazgatójától, Steve Bennett-től – írja a Napi Gazdaság.
hvg.hu
Az Európai Bizottság az uniós bíróság elé idézi Nagy-Britanniát az EU-munkavállalók szociális juttatásainak szigorításai miatt – írta brüsszeli forrásaira hivatkozva a The Sunday Telegraph. A vasárnapi brit lap szerint a jogi eljárást Andor László foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős EU-biztos hivatala kezdeményezi.
MTI
Bár mindenki azt gondolná, de mégsem a pénzügyi szektorban osztják a legjobb fizetéseket, hanem az olajiparban. A buksza blog megmondja, hol érdemes robotolni.
unknown
Másokat lehet, hogy nem zavar, mégis vannak olyan dolgok, amikkel a saját érdekünkben most azonnal hagyjunk fel irodában.
hvg.hu
Januárban 0 százalékos volt az éves infláció, így az a ritka eset állt elő, hogy a bruttó és a nettó bérekkel a reálkeresetek is azonos mértékben változtak a családi adókedvezmény hatását figyelmen kívül hagyva.
MTI
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) feladatait április 15-tel a minisztériumok veszik át. Az NFÜ-nél 2009 szakember foglalkozik az uniós pályázatok kezelésével.
MTI
A MarketWatch összegyűjtött pár hasznos tippet, hogyan juthatnak álláshoz az idősebb generáció tagjai is.
hvg.hu
Nemrégiben beszélgettünk Bánki Tamással, Magyarország legismertebb – ha nem egyetlen – Linkedin-szakértőjével. Ezúttal azonban nem a karrierjéről, hanem a szakmájának tárgyáról tudhatunk meg számos érdekességet. Hasznos tanácsok munkakeresőknek, alkalmazottaknak és vezetőknek a digitális lábnyomról.
hvg.hu
A ManpowerGroup Magyarország ma közzétette negyedéves Munkaerő-piaci Felmérését, amely óvatosan optimista felvételi hajlandóságot jelez az április és június közötti időszakra. Gyakran azonban kérdéses, hogy a foglalkoztatás megvalósul-e. Ennek két fő oka van: a tehetség hiánya vagy a jelöltek magasabb bérelvárása.
hvg.hu