Még mindig nem hallgatták ki K. Endrét, aki tavaly az RTL kamerái előtt próbált manipulálni egy bicskei áldozatot
Az ügy egy év után is csupán felderítési szakaszban van.
Az ügy egy év után is csupán felderítési szakaszban van.
Novák Katalin egykori tanácsadója arról beszélt, hogy az egykori köztársasági elnök tanácsadói stábjának nem volt értelme, „nem is volt igazából kitalálva, és amikor kitört ez az egész botrány, akkor minket még benne is hagytak kicsit abban az egész dologban”.
A NER a Csucsundrák melegágya. Miközben a hatalom a csúcsragadozóké, számtalan félénk kis teremtmény igyekszik meghúzni magát a rendszer különböző sarkaiban, és a falhoz lapulva túlélni. A Sándor-palota viszont már nem az a terep, ahol a tapétába lehet beolvadni – magyarázza Ranschburg Zoltán, a Republikon vezető elemzője.
Le kellene-e mondania Balog Zoltánnak? Meg lehet-e bocsátani neki? Egyáltalán hogyan alakulhat ki olyan közeg, amiben a kegyelmi botrány egyáltalán megtörténhet? Református lelkészek konferenciát tartottak az egyház jövőjéről, miközben azok, akik nem szólalhattak fel a rendezvényen, egy tüntetésen Balog Zoltán lemondását követelték. Videó.
Szilágyi Szilvi az instagramos fotóválogatásán Tisza Pártos pulóverben tűnt fel.
Visszalengett az inga a kegyelmi botrány után kinevezett köztársasági elnöknél?
Novák Katalin államfő és Varga Judit igazságügyi miniszter bukását okozta, hogy kegyelmet adtak – illetve ellenjegyeztek – egy gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki pedofil bűncselekmények eltussolásában vett részt. A következmények lavinaszerűen változtatták meg a hazai politikát, felbukkant Magyar Péter, akinél erősebb kihívója 2010-től még nem volt Orbán Viktornak. 2024 Krónikája sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel.
Inkognitóban robbantotta ki a kegyelmi botrányt, most is névtelenségét megőrizve adott interjút a HVG-nek a magát Vidéki Prókátornak nevező ügyvéd. Szerinte egy nap alatt is vissza lehetne állítani a jogállamot, Orbán Viktor egyik legfőbb bűne pedig az, hogy lelkileg is meg akarja törni az ellenfeleit. Arról is kérdeztük, mit gondol az általa indított változásokról, Magyar Péterről, és tagja-e még a Fidesznek.
A Népszava úgy tudja, a püspök szereplését többen megütközéssel fogadták.
A szervezők egyebek mellett arra keresik majd a választ, hogy milyen hatása van az egyház és a politika összefonódásának.
Ideig-óráig tartó parkolópálya után visszafogadottak mindig akadtak Orbán környezetében, ám Szájer József, Novák Katalin vagy Varga Judit visszaemelése még ilyen előzmények után is meglepő húzás.
Egyelőre nem tudni olyanról, aki fennakadt volna a szűrésen.
Egy istentisztelet után sikerült szóra bírniuk a püspököt K. Endre ügyében.
A kormány továbbra is partnerként tekint Balog Zoltánra és az általa vezetett egyházkerületre. Ezt jelzi, hogy a HVG információi szerint az exminiszter irányítása alatt álló református egyházkerület a kegyelmi ügy óta csaknem 6 milliárd forint értékben kapott ingatlanokat.
Balog Zoltán szerint csak akkor bűn a bűn, ha a tettes lebukik. Mi ez, ha nem bűnpártolás és a bűnösök bátorítása – kérdezi rendező, dramaturg szerzőnk, miután meghallgatta a legújabb interjút a református püspökkel.
Először beszélt a köztársasági elnök lemondásához vezető ügyről a református püspök a 777 blognak.
A Kúria azt vizsgálja, hogyan kerülhetett a folyóiratba a kegyelmi botrányt kirobbantó határozat.
Ennyit kaptunk reakció címszó alatt a NER eddigi legsúlyosabb botrányára.