Csalás vádja miatt évek óta bíróságra jár a tatabányai kórház új igazgatója, akit Pintér Sándor a múlt hónapban nevezett ki
Ha Virág Józsefet bűnösnek találják, három évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.
Ha Virág Józsefet bűnösnek találják, három évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.
hvg.hu
Először került külföldi kutató egy nagy – volt állami, most alapítványi – magyar egyetem élére.
Meghosszabbították a fideszes politikus kinevezését.
Elődje, Hornung Ágnes kormánybiztosként folytatja munkáját.
hvg.hu
Raffay Bálint eddig a Főigazgatói Hivatal hivatalvezetője volt.
Az új vezetői pályázatokat már februárban meghirdették.
hvg.hu
Azután, hogy tavaly decemberben 24 intézményvezetőt rúgott ki.
hvg.hu
Az egykori miniszterelnök tizenhárom évvel ezelőtt tanácsadóként kezdett el dolgozni a Campbell Lutyensnél.
hvg.hu
Hamzat Kadirov korábban miniszterelnök-helyettes is volt.
hvg.hu
Most már az állampolgári eskütételt is ilyen rangú tisztviselő szervezi helyettes államtitkári juttatásért.
Anna Civiljova annak a Szergej Civiljovnak a felesége, aki korábban a Kemerovói terület kormányzója volt, májusban viszont kinevezték energiaügyi miniszternek.
hvg.hu
A még csak 35 éves Nuri Sahin január óta elődje, Edin Terzic munkáját segítette.
MTI
Paulo Fonseca nem ismeretlen Olaszországban, 2021-ben EL-elődöntőig vezette az AS Romát.
MTI
MTI
hvg.hu
Egyetlen jelöltként pályázott a pozícióra.
hvg.hu
Az olasz Enzo Maresca öt évre írt alá Londonban.
MTI
A Nobel-díjas tudós tanári kinevezését az egyetem közleménye szerint az SZTE Szenátusa kezdeményezte.
hvg.hu
Sándor Zsoltot még tavaly, a „fiatalítás” jegyében küldték el a hadseregtől.
Nagy Lászlót kilenc évre nevezték ki, és lényegében leválthatatlan.
A Fidesz új kommunikációs igazgatója már nem külügyminisztériumi államtitkár, de a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztos lett. Ezért is kaphat havi bruttó két milliót.