EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Új poszt jön létre a Magyar Államkincstárnál, a szervezetnek a jövőben általános elnökhelyettese is lesz.
Változtak a Magyar Államkincstár (MÁK) vezetőinek kinevezési szabályai, a korábban részletesen felsorolt végzettségek és pénzügyi tapasztalat helyett csak annyi szerepel a rendeletben, hogy a vezetők szakmai és képesítési feltételeiről a miniszter dönt – számolt be róla elsőként a HVG.
A jogszabályváltozás oka, hogy új poszt jön létre, a MÁK-nak ezentúl általános elnökhelyettese is lesz. A posztra a Telex értesülése szerint Demkó-Szekeres Zsolt érkezhet. A szervezet jelenlegi vezetőinek névsora itt látható.
Az érkező vezető korábban az MFB Zrt. vezérigazgató-helyettese és igazgatósági tagja volt, megbízatásai 2024 végével megszűntek.
Korábban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott, hogy
őrület lesz.
A tárcavezető szerint az előttünk álló kicsit több mint két hónapban rendkívül sok Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) jár le, rengeteg ember kaphatja meg az állampapírban tartott pénzét, összesen nagyjából 3000 milliárd forintot. Emiatt nagyon fontos kérdés, mi lesz ennek az összegnek a sorsa.
Nagy azt mondta: a legfontosabb feladat, amellyel a következő másfél-két hónapban foglalkozni fog, a prémium magyar állampapírok ügye. A miniszter szerint az összhangban van a gazdaságpolitikával, ha ez a pénz az ingatlanpiacra megy, viszont „ha a lakosság továbbra is megtakarítani akarja ezt az összeget, akkor ösztönzőket kell megnyitni, hogy a rendszeren belül maradjon az összeg”.
A miniszter tudja, hogy az államadósság-kezelés szempontjából nagyon fontos, hogy az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) milyen termékeket kínál, és az is, hogy a MÁK milyen szolgáltatások keretében értékesíti azokat. Emiatt Demkó-Szekeres Zsolt fő feladata a digitális szolgáltatások továbbfejlesztése lesz a Telex szerint.
Eközben az ÁKK vezetésében is zajlik a káderkeringő. Miután Kurali Zoltán, a korábbi vezérigazgató a Magyar Nemzeti Bankba tart, a szervezet új vezetője Hoffmann Mihály lesz februártól. Hoffmann eddig az Eximbank pénzügyi vezérigazgató-helyettese volt, korábban 17 éven keresztül a jegybankban dolgozott, kezdetben költségvetési, adósságfinanszírozási, makropénzügyi témákkal foglalkozott, majd a devizatartalék stratégiai kérdései, a monetáris politikai eszköztár, illetve a kockázatkezelés területén szerzett szakmai tapasztalatokat.
A Telex információi szerint Kolozsi Pál Péter, az egykori MNB-s kolléga és szerzőtárs (jelenleg a Jegybanki eszköztár, devizatartalék és kockázatkezelési igazgatóság vezetője) lesz a helyettese, a MÁK élén pedig Bugár Csaba marad az elnök.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.