Vándorkereskedők: megadóztatnák őket
Napidíjat fizettetne a vándorkereskedőkkel tíz Mohács környéki település a helyi kisboltok védelmében – írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
Napidíjat fizettetne a vándorkereskedőkkel tíz Mohács környéki település a helyi kisboltok védelmében – írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
MTI
Júniustól kötelező az italos palackok visszavétele azokban az üzletekben, amelyeknek az alapterülete 500 négyzetméternél nagyobb – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) pénteken.
MTI
Pécsett építi fel legnagyobb vidéki áruházát az Auchan 2011 második felére – írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.
MTI
A nyugat-európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is tudatosabbá váltak a vásárlók: felértékelődött az árak jelentősége, nőtt a napi fogyasztási cikkek esetében az akciós, promóciós vásárlások aránya – derül ki a GfK Hungária legfrissebb kutatásaiból.
MTI
A kiskereskedelmi forgalom volumene − a naptárhatástól megtisztított adatok alapján − 2010 első negyedévében 4,6, márciusban 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinthez képest − közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
A kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok alapján 2010 első két hónapjában 4,9 százalékkal, míg februárban 4,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
MTI
Közép- és Kelet-Európa demográfiai változásai, a lakosság számának stagnálása, illetve csökkenése negatívan hatnak a régió kiskereskedelmének bővülésére – derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) nemzetközi tanácsadó cég legfrissebb kutatásából.
MTI
A húsvéti édességek kiskereskedelmi forgalmának évek óta tartó növekedése megtorpant tavaly. A 2009-es ünnepi időszakban 1 százalékkal csökkent a bolti eladás, mintegy 2,7 milliárd forintra, állapította meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe. Mennyiségben, a 8 százalék csökkenés következtében a forgalom 890 tonna körül alakult.
hvg.hu
A Magyar Telekom kezdeti lépéseket tesz a magyar kiskereskedelmi villamosenergia- és földgázpiacra történő belépéshez – közölte a távközlési társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
MTI
Hamarosan megnyílik az első Kiváló Magyar Áruk Áruháza Óbudán. Az elképzelések szerint a következő öt évben további több száz hasonló kereskedelmi egység kezdi majd meg működését az országban és a Kárpát-medencében. Az új áruházláncot az alakuló, hozzávetőleg egymilliárd forintos alaptőkéjű Kiváló Magyar Áruk Áruháza Zrt. állítja fel.
MTI
A kiskereskedelem csak lassan heveri ki a költségvetési kiigazítás és a válság hatásait, bár tavaly az eladások jelentősen visszaestek, és az idén megkezdődhet a forgalom csökkenésének mérséklődése, növekedésre csak az év utolsó negyedévében látnak esélyt az elemzők, és az év egészében emellett is alacsonyabb lehet a forgalom, mint 2009-ben.
MTI
Tavaly az átlag felett nőtt a húskészítmények, a kávé, a gyümölcsjoghurt és a kutyaeledel kiskereskedelmi eladása. Az élelmiszerek összforgalma értékben 2 százalékkal emelkedett, mennyiségben 1,5 százalékkal csökkent 2008 decembere és 2009 novembere között.
hvg.hu
Miközben a franciák és a finnek enyhítették a vasárnapi üzletzárási kötelezettséget, a német alkotmánybíróság éppen szigorított rajta. Általános európai irányzat ez ügyben továbbra sem fedezhető fel.
HVG
Várhatóan a karácsonyi szezon sem tudja ellensúlyozni a kereskedelem év közben elszenvedett veszteségeit, s így éves szinten mintegy 7 százalékkal esik vissza a háztartások fogyasztása 2008-hoz képest - közölte a GfK Hungária.
hvg.hu
A kiskereskedelmi ágazat ugyan jelentős veszteségeket él át, de a nemzetközi tapasztalatok alapján az outleteknek nincs okuk a panaszra, teljesítményük ugyanis meghaladja a várakozásokat - írja a PropertyEU.
hvg.hu
Németországban a várakozásokkal ellentétben csökkent a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben, a németek egyelőre nem bíznak a fellendülésben, s a munkaerőpiac stabilizálódására utaló jelek sem tudták meggyőzni őket, hogy jobban költekezzenek.
hvg.hu
A vártnál kisebb mértékben esett vissza augusztusban a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben; a csökkenés 0,2 százalék az előző hónaphoz képest – közölte hétfőn az Eurostat.
hvg.hu
Másfél éve átmenetileg csökkent a hipermarketek piaci részesedése a napi fogyasztási cikkekben elért forgalom értékének alapján, de 2013-ban a becslések szerint ismét 25 százalék lesz a részesedésük – írja a GfK Hungária piackutató intézet a legfrissebb jelentésében.
MTI
Csaknem 3 százalékkal nőtt a kevésbé reklámozott, általában olcsóbb gyártói márkák iránti kereslet 2009 első négy hónapjában, miközben a sajátmárkás termékek értékbeli forgalma 1,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - derül ki a GfK Hungária legfrissebb felméréséből.
MTI
A kereslet visszaesése ellenére az első félévben 83 ezer négyzetméterrel 1,77 millió négyzetméterre nőtt a modern kiskereskedelmi egységek területe Magyarországon, a beruházások többsége ugyanis a válság kezdetén már olyan szakaszban volt, hogy nagyobb veszteséget okozott volna leállításuk, mint befejezésük – derül ki a DTZ ingatlan-tanácsadó cég legfrissebb összesítéséből.
MTI