#klímaváltozás









ENSZ-jelentés: Megállítható még a klímakatasztrófa, de politikusok nélkül nem fog menni

Évtizedeken át csak hallgattuk a klímaváltozásról szóló beszámolókat, de nem voltak komoly lépések, így mostanra oda jutottunk el, hogy már senki nincs biztonságban – ez az egyik fő megállapítása az ENSZ most közölt, minden eddiginél nagyobb, klímaváltozásról szóló kutatásának. Az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testülete, az IPCC hatodik alkalommal készített jelentést erről a témáról, több mint 14 ezer tudományos cikk alapján foglalták össze, hol tartanak a tudományos kutatások most, ennek a megállapításait mutatták be most.


Idén már az a meglepő, ha nem dönt hőségrekordot valamelyik nyári nap

Százhúsz éve, 1901 óta rögzíti az Országos Meteorológiai Szolgálat (illetve elődje) az időjárási adatokat, azóta az idei június volt országos átlagban a legszárazabb nyárkezdet, és forróságot nézve is a dobogó harmadik fokára került. Cikkünk megjelenésének napján a meteorológusok szerint akár 36 fok is lehet.



Az idei volt a harmadik legmelegebb július a világban

A tavalyival karöltve az idei volt a harmadik legmelegebb július a világban a mérések kezdete óta – jelentette be csütörtökön az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálata (C3S), amely szerint az elmúlt hónapot szokatlanul magas hőmérsékletek kísérték Finnországtól kezdve egészen az Egyesült Államokig.




A szomszéd olimpiája mindig zöldebb

Nagyszabású célok, rengeteg újrahasznosított eszköz, megújuló energia és minimális nézőszám: a tokiói szervezők szerint az idei olimpia minden eddiginél zöldebb. A kritikusok azonban arra mutattak rá, hogy nagyon nem mindegy, milyen szempontokat nézünk, és ha más indikátorok alapján számoljuk, az elmúlt évtizedek legkevésbé zöld sporteseményei között szerepel a mostani megmérettetés.






Hiába riasztottak a németek az árvíz miatt, sokaknak nem esett le, hogy veszélyben vannak

A német katasztrófavédelem vezetője szerint jól vizsgázott a riasztási rendszer, de az áradásokat átélő lakosok kaotikus tájékoztatásról számoltak be. Nem egyértelmű, hogy mindenki tisztában volt-e a térségben, hogy halálos veszély fenyegeti az ár miatt. Pedig a hatóságok régi és új módszerekkel is megpróbálták felhívni a figyelmet a veszélyre. A Deutsche Welle riportja.