#kolbász

Köddé váltak a disznói, Mészáros Lőrinc?
 

Köddé váltak a disznói, Mészáros Lőrinc?

Hetekig sikertelenül próbáltuk felkutatni, hová lett Mészáros Lőrinc – vélhetően ezres nagyságrendű – disznóállománya, amelyre tavaly 7,4 millió állami támogatást kapott a cége. A felcsúti polgármester két év alatt virágzó agrárbirodalmat épített ki, melynek termékeit már nagy áruházláncokban értékesíti. Az is lehet, hogy a sertéseket már levágták Mészárosék húsüzemében, ám arra nem találtunk magyarázatot, hogy az állami nyilvántartásban miért nem látunk egyetlen kocát sem.

M. László Ferenc M. László Ferenc





Csabán ötezernél többen gyúrják a kolbászt
 

Csabán ötezernél többen gyúrják a kolbászt

Tavaly közel százezren látogattak el a Csabai Kolbászfesztivál rendezvényeire és ugyanennyi vendéget várnak az idén is – mondta el a hvg.hu-nak Hégely Sándor fesztiváligazgató. Mindez annak ismeretében különösen elismerésre méltó, hogy Békéscsaba távol fekszik Budapesttől, közúti elérhetősége sok kívánni valót hagy maga után. Valahogy a rendezvény mégis az ország három leglátogatottabb gasztronómiai fesztiválja közé verekedte magát.

Bod Péter Bod Péter

 

"Itt forgatták a Lányok a hentesnél című felnőttfilmet"

A cél, hogy eljöjjön végre a Kánaán, ahol szabadon fröccsen a kolbászzsír – a mottó erős, de vannak olyan elvetemült húsimádók, akik száz százalékig magukénak érzik. De miért is olyan jó napindítóként a hentesnél bedobni egy véres hurkát? Elmerültünk a budapesti lacikonyha-rengetegben, hogy közelebb kerüljünk a gasztrokánonból kilógó hentesezés varázsának megértéséhez. Teszt antiböjtölőknek.

TA TA

110 szárazkolbász versenyzett Békéscsabán
 

110 szárazkolbász versenyzett Békéscsabán

Több mint százezren látogattak el a Csabai Kolbászfesztiválra, amely a szervezők szerint idén felülmúlta a várakozásokat. A tavalyinál is több csapat vett részt a kolbászkészítésben, közülük sokan érkeztek a szomszédos országokból, de jöttek távolabbról is.

MTI MTI


Kolbász nagymester látogatott Békéscsabára
 

Kolbász nagymester látogatott Békéscsabára

Kolbász nagymester az Argentínából hazalátogató Botka Gyula. Ezt felesége, Szalma Gizella árulta el a sajtónak szombaton Békéscsabán, amikor a városba látogató házaspár megkóstolta azokat a díjazott kolbászokat, amelyeket a zsűri a legjobbak közé sorolt az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! programsorozat keretében megrendezett kolbászgyúró versenyen.

MTI MTI

A szürkemarha ötven árnyalata
 

A szürkemarha ötven árnyalata

Kishíján kihalt az őshonos magyar szürkemarha, ám a nyolcvanas években néhány tenyésztő megmentette az állományt. Most újra divatba akarják hozni.

-gy- -gy-



Kolbász alá rejtették a marihuánát egy buszban
 

Kolbász alá rejtették a marihuánát egy buszban

Kolbász alá rejtve próbáltak az országba csempészni több mint egy kilónyi marihuánát egy montenegrói rendszámú buszban a hegyeshalmi átkelőnél - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője kedden az MTI-t.

MTI MTI

Azt akarják, hogy több kulent együnk
 

Azt akarják, hogy több kulent együnk

A helyi termékek, azon belül a jellegzetes alakú füstölt, fűszeres kolbászféleség, a kulen népszerűsítésébe kezdtek magyar és horvát Baranyában a napokban, hogy e gasztronómiai különlegesség készítésének és fogyasztásának hagyományait átörökítsék a fiatalabb generációkra.

MTI MTI

Mangalicák a pesti aszfalton
 

Mangalicák a pesti aszfalton

Ha valaki hiányolná a disznókat a pesti belvárosból, megnyugodhat. A mangalicák a Szabadság térre masíroznak, csakúgy, mint tavaly februárban.

hvg.hu hvg.hu


Füst nélkül nem igazi a csülök
 

Füst nélkül nem igazi a csülök

Amint az ősember felismerte, hogy a táplálékszerzés esélyei évszakonként változnak, szembe került a problémával, hogyan tudja eltenni a nehezen megszerzett élelmet az ínségesebb időkre. Feltalálta nekünk a füstölést az ilyentájt feltétlenül szükséges jókora csülökhöz, oldalashoz, kolbászhoz: a nélkülözhetetlen szilveszteri kellékekhez.

K.G. K.G.