Mexikó a Budai Várba költözik
Újabb hosszú hétvége a Budai Várban: Pálinka- és kolbászfesztivál lesz az első októberi hét végén.
Újabb hosszú hétvége a Budai Várban: Pálinka- és kolbászfesztivál lesz az első októberi hét végén.
Rántott osztriga, rénszarvaskolbász és ökörfarok. Ki mondta, hogy az amerikaiak csak hamburgert és hot dogot esznek? A Foodnetwork magazin idén megjelenteti Amerika legjobb szendvicseinek listáját, azaz 50 állam 50 legfinomabb szendvicsét. A teljes lista a magazin szeptemberi számában lesz olvasható, mi addig is szemezgettünk néhányat közülük, és van hozzá egy-két szavunk.
Megegyezésre jutott Szlovénia és Ausztria egy gasztronómiai névvitában, s csak szlovén termék lehet a kranji kolbász - írja a ljubljanai Delo című napilap.
Némi fenntartással, hivatalból mentünk el a fesztiválokról ismerős Katlan Tóni éttermének megnyitójára. Az este végére azonban annyira megkedveltük a helyet, hogy bármikor visszamennénk. Amit oly sok hazai vendéglátóhelyből hiányolunk, itt megvan: jó ízlés, konyhai alázat, vendégszeretet.
Ruganyos, vágáskor nem esik szét, fűszerezése harmonikus, túlzásoktól mentes – foglalhatnánk össze röviden a jó kolbász mibenlétét. De biztosak vagyunk abban, hogy mindent tudunk róla?
Egy németországi henteshez betört egy vaddisznó és megrongálta az üzletet. A hentes megbosszulja a dorbézolást: a leterített állat húsából kolbászt készít.
Állítólag Kínában a kínai kaját egyszerűen csak kajának nevezik, mint ahogyan Békéscsabán is csak kolbásznak hívják a csabai kolbászt. Pedig a csabai, vagy a közeli nagy vetélytárs, a gyulai kolbász nem magyar találmány, sőt maga a kolbász, mint műfaj sem a Kárpát-medencében született meg.
Az Apple és a HTC mindent megtesz, hogy stílusos legyen, de a képernyő érintésére szolgáló pálcika helyett Dél-Koreában egy "ronda de finom" megoldást választottak az emberek: a snack-kolbászt.
Ételosztást tartott a Jobbik csütörtökön a Kossuth téren, a Demokratikus Koalíció (DK) éhségsztrájkoló aktivistái közelében - írta a beol.hu Békés megyei híroldal. Gajdos Attila, a párt Békés megyei alelnöke a portálnak azt mondta, a szintén éhségsztrájkoló Gyurcsány Ferencet kolbásszal is megkínálják.
Földrajzi eredetvédettséget kért Szlovénia az Európai Bizottságtól a "krajnai kolbászra" (Kranjska klobasa), az elnevezés német változatát azonban Ausztria is a sajátjának érzi és nem akar lemondani róla.
Kolbásztöltés, ízválasztás és újragondolt magyar ételek: bármelyik megérne egy külön misét. De most csak egy szűk estére futotta.
Megvédte címét a kolbászevő bajnok az amerikai Cincinnatiban hét végén megrendezett sült kolbászevő világbajnokságon: Joey "Jaws" Chestnut 35 kolbászt falt fel 10 perc alatt.
Kapolcsra és környékére nem enni jár az ember, de ha már ott van, eszik is. És milyen jól teszi! A bejáratott helyeken évről évre ugyanazt kapjuk a pénzünkért. Slambuc, lángos, kolbász, zsíros kenyér és a perec. De mit főznek, esznek a völgylakók?
Költői kérdés, mindenki tudja, mire jó a mustár. Virslihez, hurkához, kolbászhoz, debrecenihez lehetőleg dupla adagban tunkolni. S legyen az asztalra készítve grillezéskor, amikor már serceg a zsír a tarjából. Ennyi?
A vajas kenyér nagyon egyszerű fogás, mégis megunhatatlan. A vaj krémes lágysága és íze – főleg ha igazi házi vajhoz sikerül jutni – magában is mennyei. Nemhiába fedezik fel a szakácsok is újra és újra, emelik piedesztálra, mert bizony a vaj az ételeknek is bársonyos, krémes, lágy ízt kölcsönöz.
Csaknem hatszáz méter hosszú kolbászt készítettek olasz hentesek, teljesítményük felkerült a Guinness Világrekordok listájára.
Currywurstot, vagyis currys grillkolbászt formázó labirintust építettek Berlin városában, hogy ezzel hívják fel az emberek figyelmét az egészségtelennek tartott híres kolbászféle ártalmaira.
Szó szerint folyik majd a pálinka október 8. és 11. között a Budai Várban. Az idei őszi pálinka-és borfesztivál fő attrakciója ugyanis a pálinkaszökőkút lesz a Halászó Fiú teraszán.
Több mint ezer kiló házi húskészítményt zároltak Baranyában a hatóságok, mivel a házi készítésű kolbászok, szalámik és disznósajtok megbetegedést okozó baktériumokat tartalmaztak – értesült a bama.hu.