Az MCC főigazgatója szerint nem változtatnak a Libri könyvkínálatán
Szalai Zoltán elmondása szerint stratégiai befektetést láttak a tranzakcióban.
Szalai Zoltán elmondása szerint stratégiai befektetést láttak a tranzakcióban.
hvg.hu
Az író köszönetet mondott, hogy megjelenhetett a kiadónál, de nem várja meg, hogy ezután is azt írhat-e, amit akar.
hvg.hu
A szocializmus idején csak zártkertek voltak, mára egyre többen költöznek ki életvitelszerűen a gyakran közművek nélküli telkekre, a rendszerváltás, a 2008-as válság és a jelenlegi lakhatási krízis több mint 100 ezer embert szorított így a peremre. Fenntarthatósági podcastunkban ezeket a közösségeket mutatta be Vigvári András szociológus-etnográfus, a KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa, aki könyvet írt a zártkertek, mint átmeneti terek helyzetéről.
hvg.hu
Pedig kellene beszélnünk róla, ezt éppen ezek a könyvek is támasztják alá. A szó legszorosabb értelmében női könyvek ezek, tele olyan információval, ami elengedhetetlen a női testben létezéshez.
Kovács Pétert a Portfolio arról kérdezte, hogy várható-e a könyvkínálat ideológiai alapú átalakítása, miután az MCC közel százszázalékos tulajdonrészt szerzett a Libri Csoportban.
hvg.hu
Az eddigi közvetett kisebbségi tulajdonos MCC válik a hazai könyvkereskedelmi és -kiadói piac meghatározó szereplőjének kis híján százszázalékos tulajdonosává.
hvg.hu
2011-ben jelent meg a HVG Könyvek kiadásában a Berlusconi című kötet, mely világos, tényszerű, pontos, elfogulatlan leírás a politikussá lett leggazdagabb olasz üzletemberről, a botránykrónikák főszereplőjéről. Berlusconi sok tekintetben a posztmodern társadalom megtestesítője, a tömegkommunikáció mestere, a fogyasztói társadalom hirdetője és terméke egyben. A könyv végigkíséri a ma elhunyt Silvio Berlusconi egész életpályáját – ebből közlünk most egy részletet.
hvg360
A Holnap című kötetben 13 kutató vázolja fel a trendeket, és 13 pszichológus szakember járja körül, hogyan tudunk felkészülni a közelgő változásokra. Az alábbiak ebből közlünk egy szerkesztett részletet Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus tollából a politikai gazdaságtan trendjeiről.
HVG Könyvek
Az, hogy megfelelően használjunk egy ad hoc ötperces időablakot egy rövid következő lépés megtételére annak érdekében, hogy elkerüljünk egy jövőbeli bosszúságot, éppoly elegáns megvalósítási feladat lehet, mint az, hogy egy kaotikus reggelen magunk mögött hagyjuk a bejövőirat-tartónkat, hogy átgondoljuk, miként lépjünk tovább stratégiai céljaink megvalósításában. Részlet David Allen Bármire készen – GTD című könyvéből.
HVG Könyvek
Hogy milyen csodák történhetnek, amikor drasztikusan lerövidül a kerttől az asztalig vezető út, azt a tömegfogyasztásra, importra és mesterséges ízekre épülő étkezési kultúránk alaposan elrejti előlünk. Ezeket a csodákat leplezi le a Kertész és a Séf, azaz Török Patrícia és Horváth Gábor a Séfasztal a kert végében című könyvükben, felvillantva egy már-már – nem teljesen véletlen szófordulattal élve – paradicsomi létezés lehetőségét.
hvg.hu
A Frida és Gubanc Budapesten című gyerekkönyv egy szökevény kanári és egy csibész veréb izgalmas kalandokkal teli útját követi a Hősök terétől az Országházon és a Füvészkerten át a Nyugati pályaudvarig.
hvg.hu
Karácsony Gergely nyitotta meg a 94. Ünnepi Könyvhetet, mint mondta, olyan korban élünk, amikor megint meg kell küzdeni a könyvekért.
MTI
Tom Felton önéletrajzi könyvében túllép Draco Malfoyon (akinek amúgy sem volt menő lenni), és elmondja, milyen út vezetett a varázslóvilág díszletein át Hollywoodig, onnan az elvonóra, végül kemény munka árán a mindig is vágyott "normális" élethez.
Csütörtökön kezdődik az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata.
hvg.hu
Ha pozitívan kötődünk életünk bármely részéhez, könnyebb megbirkózni a változásokkal, és bármi mást is elvégezni. Részlet David Allen Bármire készen – GTD című könyvéből.
HVG Könyvek
Nóvé Béla Magyar emigrációtörténeti kézikönyve felér egy vádirattal.
Papp Dóra kamaszokról szóló Tükörlelkek 1-2. című könyvei, illetve az Interferencia című regénye átkerülhetnek az ifjúsági irodalomnak helyt adó polcokról a felnőtt kategóriának számító, szórakoztató irodalom polcaira, mert mint kiderült, van a könyvekben néhány meleg vagy biszexuális karakter. Az áthelyezés kapcsán megszólalt a szerző, a Libri és Papp Dóra kiadója is. Az író szerint a kortárs ifjúsági regények közt nagyítóval kell keresni azokat a műveket, amelyekben nem tűnik fel egy-egy LMBTQ+ mellékszereplő.
Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Visky András, Babics Imre, Herczog Noémi és Bene Sándor részesül elismerésben egy-egy kötetéért, négy különböző kategóriában.
hvg.hu
A történész legújabb kötetében összeállította a kádári belső elhárítás, a hírhedt III/III központi állományának listáját, könyvében mintegy 600 nevet és életrajzot közöl.
hvg.hu
A kérdező, Károlyi Csaba irodalomkritikus Egy teljes év című könyvébe 13 + 1 beszélgetés került végül, a címadó teljes év tovább teljesedik-kerekedik két korábbi, 2005-ből és 2017-ből való ÉS-interjúval.