Néppárt: "A bankszféra válságát, nem az adófizetők rovására kell megoldani"
A Magyar Autonóm Néppárt (MAN) közleményt adott ki, amelyben üdvözli a kormány egyre határozottabbnak látszó erőfeszítését az IMF hazánkat érintő törekvéseivel szemben.
A Magyar Autonóm Néppárt (MAN) közleményt adott ki, amelyben üdvözli a kormány egyre határozottabbnak látszó erőfeszítését az IMF hazánkat érintő törekvéseivel szemben.
Orbán Viktor szerint ha nincs a januári békemenet, könnyen lehet, hogy már nem ő a miniszterelnök, kormánya nem élte volna túl a támadásokat. A kormányfő az Egy a haza - Békemenet 2012 című, csütörtökön bemutatott kötetben olvasható interjúban arról is beszélt, hogy - bár érzelmileg érthető felvetés - katasztrofális döntés lenne kilépni az Európai Unióból.
A nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett megszorító intézkedések között kiemelt helyen szerepel az, hogy a bankadót nem felezik meg, vagyis jövő évben is 144 milliárdot kell a pénzintézeteknek a költségvetésbe befizetnük. A kormány már sokadszorra nem egyeztet a bankszektor szereplőivel az őket érintő lépésekről, egyes vélemények szerint míg a bankok igyekeznek "kiülni" a mostani helyzetet, vagyis megvárni a különadók kifutását, addig a kormány gátlástalanul visszaél a helyzettel.
Bezárja a korábbi kiskaput a múlt pénteken benyújtott adótörvényekben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), és a biztosításokról szóló, teljesen átalakított szabályozás révén megszűnik a munkáltató által fizetett unit linked biztosítás adómentessége - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint ezzel bealkonyul a korábban köztehermentes cafeteria-elemnek.
A kormány a hétfői napilapokban egész oldalas hirdetésben "üzent" az IMF-nek. A hirdetések szokás szerint megmozgatták az internetezők fantáziáját, beindult a mémgyártás. Ezekből szemezgettünk.
"Nem engedünk az IMF-nek!", "Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét" - áll többek között azokban a hirdetésekben, amelyeket több országos napilapban jelentetett meg kedden a magyar kormány.
A líbiai parlament vasárnap elutasította Musztafa Abu Sagur megválasztott miniszterelnök új kormányát, és ezzel a kormányfőtől is megvonta bizalmát.
Az LMP szerint a kormány gyakorlatilag minden társadalmi csoport életfeltételeit rontotta az elmúlt két évben, kaotikus gazdaságpolitikát folytatott, különösen nehéz helyzetbe hozta a kis- és középvállalkozásokat. Erről Jávor Benedek, az ellenzéki párt parlamenti frakciójának vezetője beszélt csütörtökön Sopronban.
Félévente egyeztetnek, bevezetik az egyedi kormánydöntéssel adható képzési támogatást, és barátilag, egymás közt rendezik a konfliktusokat - ezeket is ígérte a kormány a Coca-Colának a hír24 értesülései szerint.
Bár az utóbbi napokban lehetett egy-két kardcsörtető nyilatkozatot hallani Fidesz-vezetők részéről az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban, kormányzati és fideszes forrásaink sem számítanak újabb verbális konfliktusra sem a Valutaalappal, sem az Európai Bizottsággal. Mint egyikük fogalmazott, „soha ilyen kompromisszum-kész nem volt még a kormány”. Közben már a Fideszben is visszaesésről beszélnek éves szinten.
Kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánítja a kaposvári húskombinátban érintett mindkét céget a kormány - közölte a Kormányszóvivői Iroda szerdán.
A Véleményvezér pénteki cikkében arról ír, hogy -Hoffman Rózsa azon bejelentése miszerint nem lesz jövőre államilag finanszírozott jogász- és közgazdászképzés- úgy tűnik, Matolcsy meggyőzte a kormány tagjait, hogy „a kalapáccsal és csavarkulccsal végzett munka teremt értéket a gazdaság számára.” A valóságban ez pedig nem így van.
A kormány egyelőre nem közöl részleteket az E.ON tervezett visszavásárlásáról. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn mindössze annyit mondott az ügyben: "az E.ON-nal folyó tárgyalásokról szóló hírek sorát egyelőre nem kívánjuk bővíteni, ha lesz új, érdemi információ, közölni fogjuk".
Sajtóhírek szerint 70 milliárdos gyorssegélyre lenne szüksége az egészségbiztosítónak ahhoz, hogy elkerüljék a gyógyszerkassza év végi összeomlását. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) állítólag a 41 milliárdos gyógyszerkassza tartalék felszabadítását kéri. Az egészségbiztosító cáfolja a hírt, információink szerint pedig a kormány mindenképpen végigviszi a gyógyszerkassza karcsúsítását.
Több KRESZ-módosítás is hatályba lép.
Almazbek Atambajev kirgiz elnök aláírta a kormány lemondását elfogadó rendeletet. A kabinet azután nyújtotta be lemondását, hogy a kormánykoalíció a héten elvesztette többségét a parlamentben: a rendelet az aláírással lép hatályba – közölte pénteken az elnök sajtószolgálata.
A 2008-2009-es válságkezelés, az IMF-EU hitel lehívása alapvetően meghatározza a mostani adósságkezelést, a finanszírozás jelenleg egy zárt pályán mozog, szűk a mozgásterünk - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék államadósságról szóló jelentésének ismertetésekor. Az ÁSZ elnöke szerint mérhetetlen magasságba nőttek a jegybank devizatartalékai a 2008-as IMF-hitel lehívása következtében. Akkoriban a kormány pedig engedte, hogy az MNB-be menjenek a pénzek, és nem az adósság törlesztésére fordították ezeket a forrásokat.
A kormány nemet mond "a vitatott megítélésű milliárdos műgyűjtő", Zelnik István ajánlatára, hogy visszavásárolja a Seuso-kincset. L. Simon László kultúráért felelős államtitkár leszögezi: a javaslat blöff, nem lehet komolyan venni - olvasható a Heti Válasz honlapján.
A kormány szerdán elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) előterjesztését a londoni olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolók jutalmazásáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.
Az augusztusi 20-i szóáradatban elsikkadt egy igen különös eset.