Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Sajtóhírek szerint 70 milliárdos gyorssegélyre lenne szüksége az egészségbiztosítónak ahhoz, hogy elkerüljék a gyógyszerkassza év végi összeomlását. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) állítólag a 41 milliárdos gyógyszerkassza tartalék felszabadítását kéri. Az egészségbiztosító cáfolja a hírt, információink szerint pedig a kormány mindenképpen végigviszi a gyógyszerkassza karcsúsítását.
A Népszabadság szerint hatalmas hiánypótlásra kell felkészülnie az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) a kormánynak. A gyógyszerkassza a napilap szerint 70 milliárdos gyorssegélyre szorul, hogy elkerülhesse az év végi összeomlást. Az egészségbiztosító ugyanakkor egyelőre csak a 41 milliárdos tartalék felszabadítását kéri, ehhez a nemzetgazdasági és az emberi erőforrások miniszter engedélyére van szükség.
Az információk szerint 27 milliárddal költöttek többet a betegek támogatására, mint tehették volna, az OEP pedig az év első hét hónapjában elköltötte a gyógyszerkassza 80 százalékát. Ez annak ellenére is így alakult, írja a Népszabadság, hogy a gyógyszergyártók már ebben az időszakban túlteljesítették befizetési előirányzatukat. Ez az összeg 53 milliárd forintra rúgott.
A gyógyszerkassza kiadásai tényleg rosszabbak a tervezettnél
A gyógyszerkassza kiadásai tényleg rosszabbak az időarányosan tervezettnél. 186 milliárdnál járunk most, míg az előirányzatban 161 milliárd forint szerepelt. A gyógyszergyártók befizetéseinek megugrása miatt azonban a gyógyszerkassza nettó kiadásai, a támogatás-kiáramlás, valamint a gyógyszergyártók befizetései közti különbözet már alig 2 milliárdos túlköltést mutat. A Magyar Nemzeti Bank szakértői 15 milliárdos túlköltéssel kalkuláltak az idei évben, mely a 278 milliárdos tervezett gyógyszerkassza tükrében már korántsem tűnik olyan nagy számnak.
Időközben az OEP kiadott egy sajtóközleményt, melyben azt írják, hogy minden alapot nékülöz, és valótlanságokat állít a Népszabadság cikke. A hvg.hu-nak Bidló Judit, az OEP ártámogatási főosztályának vezetője elmondta, hogy ő nem tudja, hogyan jött ki a Népszabadság által idézett 70 milliárdos szám. A gyógyszergyártók által befizetett összeget akkor költheti el az OEP, ha azt átcsoportosítják a kiadási oldalra. Ehhez azonban a két miniszter formális engedélyére van csak szükség, és most pusztán csak erről van szó.
Az OEP közleménye szerint a gyógyszergyártók és forgalmazók a támogatással értékesített termékeik után bizonyos összeget kötelesek visszafizetni a költségvetés részére, annak érdekében, hogy a kiadások tartható mértékűek legyenek. Ez a rendszer működik már évek óta. Az így befolyt pénzt a kormányzat újra a gyógyszerek támogatására kívánja felhasználni, így minden évben technikailag szükséges ennek lehetővé tétele a költségvetésben. Ennek megfelelően idén is ez az intézkedés biztosítja a gyógyszerkassza egyensúlyát. "Ez a lépés a költségvetési törvényben előre meghatározott, így valótlan ennek hiányként való feltüntetése" – írja az OEP. Az egészségbiztosító azzal zárja közleményét, hogy a gyógyszerellátás biztonságban van Magyarországon.
A kissé kusza képet árnyalja, hogy az OEP főigazgatója még májusban elmondta, hogy a gyógyszerkassza költségvetési előirányzatában tervezetthez képest az idei évre legalább 15 milliárd forintos túlköltéssel számolnak. Emellett a bevételi oldalon is várható többletbefizetés, de ennek mértékét még egyelőre nem lehet megbecsülni. Az elvárt pluszbevételt azonban nyilván befolyásolja, hogy idén a gyógyszerkasszából már 10 milliárd forintot elvontak – mondta akkor az OEP főigazgatója. Vagyis már akkor maga az OEP is tisztában volt azzal, hogy a legalább 15 milliárdos hiánnyal valamit majd kezdeni kell. De a sajtóban meglebegtetett 70 milliárdos gyorssegély ugyanakkor több okból is túlzásnak tűnik.
Mindenképp karcsúsítana a kormány
A kormány a gyógyszerkasszán komoly pénzek megspórolását irányozta elő az utóbbi időszakban. 2012-ben már 100 milliárddal csökkentették a gyógyszerkassza kiadásait az előző évhez képest, a Széll Kálmán Terv 2.0 pedig további tízmilliárdos extra elvonást rótt ki a gyógyszerkasszára ebben az évben, jövőre pedig még 80 milliárddal szorítanák meg a nadrágszíjat a gyógyszerkiadásoknál. Szakértők szerint a 2013-as költségvetés a gyógyszeripar gyászos éve lesz. Európában már így is nálunk a legalacsonyabb a gyógyszerkassza nettó állami támogatása (fél százalék GDP arányosan), amit a gyártói befizetések egészítenek ki.
"Szeptemberre nem fog elfogyni a gyógyszerkassza kerete, túlköltések pedig minden évben vannak – mondta a hvg.hu-nak a gyógyszerkasszával kapcsolatos kormányzati eszközöket jól ismerő gyógyszeripari forrás. A kormány ugyanakkor három fő eszközt talált ki arra, hogy csökkentse a gyógyszerkassza kiadásait." Ezek közül az egyik a gyógyszergyártók vaklicitje. Ennek az eljárásnak az a lényege, hogy a gyógyszergyártók a készítményeikre árat ajánlanak. Azért nevezik vaknak a licitet, mert arról nem tudnak, hogy a többiek ugyanarra a hatóanyagra milyen árat ajánlottak meg. A licit végén az, aki minden szakmai feltételnek megfelelt, és a legalacsonyabb árat ajánlotta, megkapja a "referenciakészítmény" státuszt. A többiek, akik ennél nem több, mint öt százalékkal ajánlottak többet, bekerülnek az úgynevezett preferált referencia sávba. Ezután egy második forduló következik: ebben a gyártók már tudják, milyen áron fut majd a referenciakészítmény, ehhez tudják viszonyítani az áraikat. Ha nem akarnak kiesni a támogatotti körből, lehetőségük van az árukat a referenciakészítmény árához igazítani. Így megőrizhetik termékeik támogatotti státuszát, illetve piacát.
Minden évben kétszer tartanak ilyen vaklicitet, és így az árak és a támogatások is évente kétszer változnak: október elsején és április elsején. Idén már az első körben 660 termék árát csökkentették a gyárak, ami a társadalombiztosításnak és a betegeknek is jó, nehézséget jelent viszont a patikáknak (az árrés szűkülésén keresztül) és a gyártóknak. A következő vaklicit újabb jelentős árcsökkenést eredményezhet, pedig a gyártók már nem tudnak lejjebb menni – mondta a gyógyszeripari forrás. Bidló Judit hozzátette, hogy a második licit eredményeképpen több száz termék ára fog jelentősen csökkenni októbertől, így tartható lehet az OEP által korábban belengetett 15 milliárdos túlköltés, és elképzelhető, hogy ha úgy alakul a helyzet, akkor ez az összeg még kisebb is lesz.
Spórolni, spórolni, spórolni
A másik kiadáscsökkentő eszköz egy, a gyógyszertárak finanszírozási problémáira rálátó forrás szerint néhány nagy értékű, főleg rák elleni gyógyszer átsorolása volt a csak a kórházban kapható termékek közé, amelyeket ezentúl tételes mennyiségben, költséghatékonyabban rendelnek az intézmények. Az eszközt idén februártól vezették be és éves szinten 5 milliárd forint megtakarítást várnak tőle.
A gyógyszerkassza harmadik spórolási módszere az úgynevezett generikus program. Ennek lényege, hogy a patikusoknak az olcsóbb (így kevesebb állami támogatást generáló), megegyező hatású helyettesítő gyógyszert kell felajánlaniuk a betegeknek. Olyan ún. generikus készítményt, melynek a hatóanyagára nincs évényes szabadalmi oltalom, így azt bármelyik gyártó előállíthatja és forgalmazhatja különböző elnevezéssel. Annak érdekében, hogy a patikáknak ez ne okozzon mérhetetlen veszteséget, hiszen az originális, szabadalmi oltalommal védett termékeknek a kereskedelmi árrése nagyobb, az idei költségvetés 2,7 milliárd forinttal támogatja a patikusok generikus programját. Ebből azok a gyógyszertárak kaphatnak, amelyekben az összes elszámolt vényből a preferált termékek aránya meghaladja a 35 százalékot. A gyógyszertárak az egyik patikai finanszírozásra rálátó forrásunk szerint még így is sokat veszítenek: a kiegészítő támogatás szerinte legfeljebb a kiesett árrés 30 százalékát pótolja.
Brazília szintjére süllyedhetünk vissza
Az idei évi kiadások komolyabb mértékű elszaladásával nem lehet számolni, viszont a jövő év érdekesebb lehet, mivel akkor már kevesebb mint 200 milliárdot szán a költségvetés erre a területre. És az már most látható, hogy ez a szám valószínűleg tarthatatlan lesz. 2006-ig a gyógyszerkasszára másfélszer annyit költöttünk, mint a régió más országai, 2010-ben viszont már csupán a GDP egy százalékát fordítottuk erre, ami térségi átlagnak felel meg. Az azóta részben végrehajtott, részben idén és jövőre tervezett - szakmai érvekkel nehezen alátámasztható - forráskivonás miatt ez a mutató azóta is csökken - mondta a hvg.hu-nak Molnár Márk Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatásvezetője, egészségügyi szakértő, aki 2010 februárjáig az OEP gyógyszerügyi főosztályát vezette. Az idei és a jövő évi gyógyszerkassza tervezett kiadásai is irreálisak Molnár szerint, mivel ezzel az állami költési szinttel Magyarország Brazília vagy Mexikó színvonalára süllyedhet le, és ez azt is magával hozhatja, hogy a gyógyszerellátás színvonala is fejlődő országokbeli lehet. "Szerintem nem lehet cél, hogy a magyarok számára ilyen ellátást biztosítsunk" - fejtette ki az egészségügyi szakértő.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.