Öt hete nem nőtt annyival Kínában a fertőzöttek száma, mint vasárnap
A fertőzöttek többsége külföldről érkezett.
A fertőzöttek többsége külföldről érkezett.
Süleyman Soylu arra hivatkozva távozott volna a posztjáról, hogy a pénteken bejelentett kijárási tilalom miatt százezrek tódultak az utcákra Törökországban.
Újabb 48 emberről mutatták ki Magyarországon, hogy koronavírus-fertőzött. Az elhunytak száma tízzel emelkedett az elmúlt 24 órában. Közben a teljes Egyesült Államokat katasztrófa sújtotta területté nyilvánította az elnök; erre korábban nem volt példa.
Az elnök valamennyi tagállamot azzá nyilvánította. Ilyen még sosem fordult elő.
Az igazoltan fertőzöttek száma 1458-ra emelkedett.
Hiába közölte a főváros, hogy minden rendben, a fővárosi kormányhivatal szerint a korábbi időszakot is vizsgálják.
Iránban az elmúlt 24 órában csökkent az új megbetegedések száma. A hivatalos adatok szerint a COVID-19 nevű betegség okozta halálesetek száma 117-el 4474-re nőtt.
A 2,2 billió dollárnyi hatalmas mentőcsomag harmada közvetlen, ingyenes pénzátutalás minden állampolgárnak és jogosult kisvállalkozónak. Alábbi írásában a Világbank volt vezető munkatársa segít megérteni a több szempontból is példátlan amerikai válsághelyzetet.
Újabb repülőgép érkezett, ezúttal Shenzenből, a fedélzetén 1 millió 365 ezer maszkkal - írta ki Facebook-oldalára Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Továbbra is viszonylag lassan terjed a koronavírus-járvány Németországban az igazolt fertőzések számának alakulása szerint, és a hivatalos vasárnapi adatok azt mutatják, hogy a fertőzésen átesett emberek köre már meghaladja a vírust még hordozó emberekét.
Három fronton harcol Vlagyimir Putyin orosz államfő. Miközben – némi késéssel – szigorú kijárási korlátozásokat vezetett be a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére, a válsághelyzetet a társadalom fölötti ellenőrzés kiteljesítésére, illetve nemzetközi illiberális propagandára használja.
A koronavírus-járvány miatt üres milánói dómban lépett fel vasárnap este Andrea Bocelli világhírű olasz tenor. Koncertjét az interneten közvetítették.
A 24.hu egyik olvasója szerint nagypénteken kapták a telefont, hogy keddig vigyék el idős rokonukat. A kórház főigazgatója szerint csak azokat a betegeket küldik haza, akik nem igényelnek folyamatos orvosi felügyeletet.
Franciaországban az elmúlt 24 órában 561-gyel 14 393-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés áldozatainak száma, 315-en kórházban, 246-an idősotthonokban vesztették életüket, ami összességében újabb lassulást jelez az előző naphoz képest, de a járvány "továbbra is dinamikusan folytatódik" - közölte vasárnap este a francia egészségügyi tárca.
Valószínűleg májusban megkezdődhet a koronavírus-járvány miatt elrendelt egyesült államokbeli szigorítások fokozatos feloldása - jelentette ki Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai intézet igazgatója, a járványra vonatozó kormányzati intézkedéseket irányító munkacsoport tagja vasárnap a CNN hírtelevízióban.
Az RTL Klub és a Rádió 1 műsorvezetője fegyelmezetten tartja a karantént: "közös buli, közös felelősség". Előkerült otthon a gitár, dob, zongora, de a túlélésben leginkább az segít, hogy a mára koncentrál - "Nincs holnap, nincs jövő. Ma van." Nagy változásokat indít el a trauma, sokan fordulnak majd a spiritualitás felé - véli Balázs.
Spanyolországban az új típusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak több mint egyharmada már meggyógyult - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap közzétett napi adataiból.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Észak-Macedóniának és Bosznia-Hercegovinának sürgősségi hitellel segít az új típusú koronavírus-járvány kezelésében, de a régió többi országa is kért már segítséget az IMF-től - derül ki helyi sajtójelentésekből.
A szabály az volt, hogy anélkül nem lehet felszállni. Az eset után már lehet.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető részvételével vitatta meg a koronavírus-járvány megfékezéséhez szükséges újabb intézkedéseket az országot irányító Koreai Munkapárt politikai bizottsága - jelentette az állami média vasárnap.