3,6 milliárd dollár értékű lopott bitcoint foglaltak le
Az ellopott kriptovaluta tisztára mosásával gyanúsított házaspár akár 25 év börtönt is kaphat.
Az ellopott kriptovaluta tisztára mosásával gyanúsított házaspár akár 25 év börtönt is kaphat.
Észak-Korea nukleáris és rakétafejlesztési programját jelentős részben olyan pénzekből finanszírozzák, amelyeket a katonai hírszerzés hekkerei szereznek meg külföldi pénzintézetekből, illetve kriptopénzzel foglalkozó cégektől – írja az az ENSZ-jelentés, amelyet az amerikai ABC portál ismertet.
Tlalamba, a négyéves leopárd a "legkeresettebb állat" a digitális zsetonok iránt érdeklődők körében.
Az internet új korszakában szinte semmi sem lehetetlen. Jól bizonyítja ezt, hogy pusztán videók segítségével is új hobbikat lehet elsajátítani, egy-egy amatőr fotósorozat pedig gazdaggá is tehet valakit.
A kriptopénzek világát, értékük változását, de akár a velük való kereskedést is nyomon követheti a felhasználó az Opera újdonságával. Egyelőre béta-változatban létezik, de mobilon is megy.
Az internet új korszakaként is emlegetett metaverzum többek szerint óriási lehetőségeket rejt. Az egyik legnagyobb amerikai áruházláncnál is hasonlóan gondolkodnak.
A legszebb kosaras zsákolásoktól kezdve a 3 pixeles macskákon át a dalszövegig gyakorlatilag bármiből lehet NFT-alkotás. Egyelőre jobban dominálja a rendszert a gyors pénzszerzés lehetősége, mint a valódi művészi értékek, ennek ellenére a magyar művészeti szcénából is egyre többen látnak fantáziát az NFT-kben, amelyekről azt gondolják, hogy nem fognak egyhamar eltűnni az életünkből. Néhány érintett szereplővel, művésszel és kurátorral ezúttal az NFT közeli jövőjéről beszélgettünk.
A high tech világ szerelmeseinek készül az az újfajta jármű, a Daymak Spiritus, amelyet nemrég forgalomban is kipróbáltak.
Vérbe fojtott tüntetések árán érték el a kazahok, hogy a kormányuk ne törölje el a cseppfolyósított gáz árának felső korlátját; egyre több szakmában nagy a bérfeszültség; véget ért a BlackBerry telefonok története. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Idén új erőre kaphat a kriptopénzek és az egész blokklánc-ökoszisztéma szabályozás alá vonása, miközben az árfolyamukat a járványon túl a jegybanki szigorítások is befolyásolják. Az azonban szinte biztos, hogy a kutyás mémkriptóknak leáldozott.
A koszovói kormány nem akarja, hogy a külföldről drágán importált elektromos áramot a kriptobányászok használják el.
James Howells, a fiatal newporti informatikus még a bitcoin-őrület előtt vásárolt be a kriptopénzből, ám a tároláshoz használt winchestert kidobta. Nem kellett volna, a tároló mesés vagyonhoz enged hozzáférést.
Az egyik alkotást 10 millió forintnak megfelelő ethereumért, vagyis kriptovalutáért lehet megvásárolni.
Eredetileg 75 ethereumot akart kérni a tulajdonosa egy rajzolt majom képéért, helyette azonban 0,75 ethereumot ütött be eladási árként. Korrigálni viszont már nem volt ideje.
Csúnyán elszállt a magyar infláció, ez pedig nemcsak akkor okozhat kellemetlen pillanatokat, amikor vásárolunk, hanem akkor is, amikor számba vesszük, mennyivel érnek kevesebbet a befektetéseink.