Az drágult a legjobban, amit a leginkább vásárolunk és ez még csak a kezdet
Bár néhány termék ára szinte sokkolóan emelkedett, félő, hogy nincs még vége a drágulásnak, sőt könnyen lehet, hogy jövőre is megmarad a két számjegyű infláció.
Bár néhány termék ára szinte sokkolóan emelkedett, félő, hogy nincs még vége a drágulásnak, sőt könnyen lehet, hogy jövőre is megmarad a két számjegyű infláció.
hvg.hu
A jövőben helyrebillenhet az egyenleg, mert az elmúlt hónapok erős belső fogyasztása várhatóan csökkenni fog.
HVG Könyvek
Az új lakások ára 19 százalékkal, a használtaké 20-szal nőtt az első negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve, illetve 7,3 és 4,8 százalékkal az előző negyedhez képest.
MTI
Éves és havi szinten is fel tudott mutatni bővülést az ágazat.
hvg.hu
Már kevesebbet vásárolunk élelmiszerből is.
hvg.hu
Júniusban is maradt a májusi tendencia a kiskereskedelemben.
hvg.hu
Idén júniusban az ipari termelői árak átlagosan 35, százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.
hvg.hu
Az idei első félévben valamivel kevesebb lakás épült, ám több építési engedélyt adtak ki.
hvg.hu
A nettó átlagkereset 15,6%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
hvg.hu
Közel 10 százalékos növekedést mértek az építőiparban májusban, és új szerződést is egyre többet kötöttek.
hvg.hu
Úgy tűnik, Orbán Viktornak s csapatának fogalma sincs a krízis összetevőiről. Talán lehetne, ha vetnének egy pillantást Milton Friedmann Nobel-emlékdíjas közgazdász képletére a jegybank emlékérméjén, és megkérdezik valamelyik famulusukat, mi a fene ez a sok ákombákom. Vélemény.
Részletezte a KSH, hogyan lett 3,4 százalékkal nagyobb az ipari termelés, mint egy évvel korábban.
hvg.hu
Júniusban 11,7 százalék volt az infláció, a gyorsan változó tételektől szűrt maginfláció 13,8 százalékra gyorsult. Legjobban az élelmiszerek drágultak, összességében egy év alatt 22,1 százalékkal. Ezen belül például a kenyér ára 40 százalékkal ment föl, a tejé 25 százalékkal.
hvg.hu
Nem igazán rengette meg a háború a magyar ipart, legalábbis a májusi adatok alapján.
hvg.hu
Kétszámjegyű volt a bolti forgalom növekedése májusban, de részleteire lebontva kiderül, hogy az élelmiszerüzletekben csak az infláció miatt nőtt az elköltött összeg, valójában kevesebbet vásároltak, mint tavaly. A legjobban a benzinkutak forgalma nőtt.
hvg.hu
Megállíthatatlanul száguldanak az ipari termelői árak.
hvg.hu
2010 óta csak egy év volt, amikor több halálos munkabaleset történt, mint tavaly. A kevésbé súlyos munkabalesetek száma is nőtt, de nem sokkal a 2020-as szint fölé.
hvg.hu
A hivatalos adatok szerint 15,9 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset egy év alatt.
hvg.hu
A tavasz elejéhez képest egy kicsit csökkent a foglalkoztatottak száma, de az egy évvel korábbinál sokkal magasabb.
hvg.hu
Rengeteg pár első útja vezetett a házi karanténból a válóperes tárgyalásra.
hvg.hu