#KSH








Nekirugaszkodott az építőipar szeptemberben

A tavalyi és az augusztusi alacsony bázishoz képest nem csoda. Az épületek építése több mint harmadával bővült, az árak is nőttek, de az új szerződések száma visszaesett. Az ágazati szereplők felpörgést várnak.









Újra zuhan a házasságkötések száma, a legtöbben pedig húsz év házasság után válnak el

Néhány évre sikerült nagyot dobni a házasodási kedven az állami támogatásokkal, de most már visszakerülhet az új házasságok száma a 2000-es évtized közepének szintjére. Kevesebben válnak el, mint egy generációval ezelőtt, viszont kimondottan sokan akkor vetnek véget a házasságuknak, amikor a gyerekeik már felnőttek – derül ki a KSH adataiból.


Eltűnő szegények, pénzt osztogató NAV – elmagyarázzuk, mik ezek a fura szegénységi adatok

Kutatók szerint manipuláció vádját is felvető hibák voltak a szegénységi statisztika mögött, a KSH most a vádat áltudományosnak nevezte és kiadott egy átszámolt verziót, amelyből kiderült, néhány évben tényleg alulbecsülték a szegények számát. Összefoglaljuk, mi történt, hol lehetnek hibák, mire nincs még magyarázat, és a kutatás egyik szerzője is kommentálta kérdésünkre a fejleményeket.