#KSH

A KSH szerint azért lehettek furcsák a szegénységi adatok, mert a Covid miatt sokan nem engedték be a kérdezőbiztosokat

Újraszámolta a KSH a szegénységi statisztikát, és kihozta azt, hogy volt év, amikor még kisebb is lett a szegénység, mint amit eddig mondtak. A revízió szerint véletlenül kerültek épp a szegénységi küszöb fölé sokan, az a hiba pedig, hogy tömegeknek a nettó jövedelme jött ki a bruttó fölé, szerintük nem befolyásolta az eredményeket.








Havi másfél millió forintból még nem tud jól élni egy négytagú család – vélik a leggazdagabb magyarok

A KSH bemutatta, mit gondolnak az emberek, mennyi pénz jelenti a jó életet, és mennyi a nyomor elkerülését. Az is kiderült, hogy a legszegényebbek közül élnek a legtöbben saját tehermentes lakásban, és kiszámolták, hogy néhány családtámogatás feleannyit ér, mint 2010-ben, valamint hogy egymillió ember nyugdíja van 200 ezer forint alatt.