A hatalom gyűrűi premierjére 25 millióan voltak kíváncsiak
Az Amazon becslések szerint 1 milliárd dollárt fektetett a projektbe.
Az Amazon becslések szerint 1 milliárd dollárt fektetett a projektbe.
hvg.hu
Miniszterelnökként ne italozzanak a barátaikkal, egyetem helyett meg inkább alapítsanak családot. Erős hónap volt az augusztus abban az értelemben, hogy egyes előítéleteket sikerült megdönteni, mások viszont kaptak némi konzervatív hátszelet. Az Állami Számvevőszék hírhedt jelentésén kívül már csak az augusztus 20-i tűzijáték körüli cirkusz borzolta jobban a kedélyeket – még szerencse, hogy voltak remek koncertek és filmek, amelyek segítettek lehiggadni. Ha egy szigeten nyaralva, a világtól elzártan töltötte az elmúlt egy hónapot, akkor zárkózzon fel cikkekkel a hvg.hu Kultúra és Élet+Stílus rovatának augusztusi válogatásából.
hvg.hu
A kategória jelöltjei között volt David Attenborough és Lupita Nyong'o Oscar-díjas színésznő is.
hvg.hu
A Tokió Vice – Egy újságíró a japán maffia hálójában című könyv nyomán készült HBO Max-sorozatból is ismerős lehet Jake Adelstein, a fiatal amerikai újságíró története. A szerző Japán egyik legnagyobb napilapjánál kap tudósítói állást. Munkája során az átlagemberek elől elzárt helyekre is eljut, és rádöbben, hogy az udvarias, modern és csillogó Tokió álarca mögött kegyetlen világ lappang. Egyre jobban belekeveredik ebbe a közegbe, és olyan információkhoz jut, amelyek szerettei és a saját életét is veszélybe sodorják. Adelstein az oknyomozó újságírás legjobb hagyományait krimiszerű izgalommal, fekete humorral és öniróniával ötvözi. A HVG Könyvek által kiadott regény több részletét is közöljük a most induló sorozatban.
hvg360
Az egyetem árnyalta a kirúgásról szóló híreket.
hvg.hu
Október 20-án kerül a mozikba az új Toldi, de az előzetesből már sejthető, milyen Toldival találkozhatnak a nézők.
hvg.hu
Egyébként pedig szerinte "a teremtett bolygón a legjobb dolog nem magyarnak nem lenni". A humorista igazi rock and roll beszéddel vezette fel a Kispál és Borz visszatérését.
hvg.hu
A három évtizede elhunyt Vas István előtt tiszteleg a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítása, hogy felidézze a költő „vonzóan modern személyét”.
Szerzőnk a HVG-ben megjelent Horkay Hörcher Ferenc-interjúra reagál. Mit ér az én szabadságom, ha másoké hiányzik? Az az értelmiségi szerepfelfogás, amely az interjúban megjelenik, pontosan ezt a kérdést kerüli meg. Nagyon különös, hogy miként lehet erről a rendszerről úgy beszélni, mintha annak, ami itt történik, ne volna morális tartalma egyáltalán, írja Nagy Gergely.
Nagy Gergely
Hangsúlyozzák a professzor szakmai elismertségét és követelik az indoklás nyilvánossá tételét.
hvg.hu
Rátóti Zoltán rektor nem indokolta meg a döntését.
hvg.hu
Néha sírva, de interjút adott Tóth Gabi, aki állítja, hogy a tavalyi Eucharisztikus Kongresszus után indult ellene gyűlölethullám. Visszaszúrt Fluornak is, aki viszont Twitterén nemrég már azt írta, unja az egész óra témát.
hvg.hu
Az eseménynek ezúttal is az újbudai Bikás park ad otthon. Egy hónapig lesznek láthatóak a plakátok.
unknown
Valaki hamisítványt rakott a helyére.
hvg.hu
A 44 éves reklámszakember, környezetvédő filmes Leningrádban született, kisgyerekként került Magyarországra. Számos kanyar után helyezkedett el jelenlegi szakmájában, a maga alapította ügynökséget vezeti. Magyarnak tartja magát, de büszke ukrán származására. Szerinte a propaganda fedi el a nyilvánvaló tényeket az emberek elől Oroszországban, Ukrajnában, Magyarországon – de nyugaton is. Elkészült első játékfilmje, hamarosan bemutatják.
A színész így védené a mentális egészségét.
hvg.hu
A kitüntetéseket Novák Katalin köztársasági elnök adta át.
MTI
Súlyos állításokat tesz egyén és közösség viszonyáról, fanatizmusról az elsőkönyves szerző az Égig nyújtózik, földig hajol című regényében, amiben arról a 17 évről ír, amit 2008-as kitiltásáig a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségében töltött a családjával.
Augusztus 20. alkalmából adott át díjakat az államtitkár, és zongorázott is egyet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az Esterházy-kincstár eddig ismeretlen, roncsolt, apróra összetört tárgyait mutatja be az Iparművészeti Múzeum, az ukrajnai háborús pusztításra figyelmeztetve. De más következtetés is levonható a viharvert és per alatt álló műtárgyakból.