„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Óriási vihart kavart a Netflix közel háromórás Marilyn Monroe-életrajzi filmje, a Szöszi. Kritikusai szerint a film alkotói beálltak a színésznő bántalmazói közé, a készítők viszont úgy látják, ideje szembenézni azzal, milyen volt valójában Monroe élete.
„Szexista”, „kegyetlen”, „az egyik legutálatosabb film, amit valaha készítettek”. Nem kímélte a kritika Andrew Dominik rendező Szöszi (Blonde) című Marilyn Monroe-életrajzát. A közönség véleménye még az újságírókénál is lesújtóbb. A Rotten Tomatoes című kritikagyűjtő oldalon a film tetszésindexe a sajtóban megjelent vélemények összesítése alapján 42 százalékos, a közönségnél pedig csak 32 százalék.
Pedig a Szöszi ígéretesen debütált, a szeptemberi velencei filmfesztiválon 14 percig tartó tapsvihar követte a premiervetítést. A pozitív reakciókat látva a főszereplő, a kubai származású Ana de Armas könnyekben tört ki. Ahogy azonban a Netflix filmje szélesebb körben is elérhetővé vált, úgy születtek az egyre csalódottabb vélemények. A Szöszit bíráló kritikák többsége szerint a film jó szándékkal készült, mégis éppen úgy kihasználja Marilyn Monroe-t, ahogy sok partnere és munkaadója tette. A film elítéli ugyan, ahogy a stúdióvezetők, férjek és szeretők bántak a színésznővel, de gyönyörködik kíméletlen részletességgel bemutatott szenvedésében.
A film előzetese:
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.