„A negatív erők valamilyen rejtett módon egyesülnek, és a sok jóra törekvés sem elegendő, hogy a katasztrófát feltartóztassa” – mutatja meg Rémtörténetek című új regényében a 80. születésnapját október 14-én ünneplő író.
HVG: Elkeserítette a közönségét, amikor öt éve azt mondta, valószínűleg nem ír több nagylélegzetű művet, mert ahhoz rengeteg energia kell. Honnan merített erőt a most megjelent, 460 oldalas fikciós regényhez?
Nádas Péter: Hozzászoktam, hogy reggel dolgozom, mi mást csinálnék? Meg eszembe jutott, hogy van nekem a múlt századból egy paksaméta jegyzetem, abból az időből, amikor egy hétre elmentem Kisorosziba, aztán majd örökre ott ragadtam.
A faluról mint önálló fenoménról, a vidék és a város harcáról, kölcsönös cserben hagyásaikról, különböző nyelvhasználatukról, erről szóltak a jegyzetek. Még csak nem is új jelenség. Sulpicius Severus dialógusában Gallus is tart attól, hogy a finom városi füleket sérteni fogja az ő darabos vidéki beszéde.
Ötvennégy éve élek vidéken. Innen nézve az életnek tényleg nyílik egy másik aspektusa. Habár a pestiségemet soha eszem ágában sem volt föladni. A párhuzamos nyelvhasználatot, a kétféle filozófiát, a kétféle gondolkodást viszont egyenesen élvezem. Meg a demokratikus átalakulással az egész régióban jelentős konfliktus forrásává változott a vidék és a város háborúskodása. Komoly dolog, nem akartam a konfliktus elől kitérni.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
