"Minden úgymond rossz anyának megvan a maga története"
3 perc
2022.10.11. 15:30
Anyai szeretetlenségről, lánytestvéri viszonyról, traumaismétlődésekről ír az utóbbi évek olasz irodalmának egyik felfedezettje, Donatella Di Pietrantonio, aki az írás mellett fogorvosként dolgozik. Azt mondja, azzal tesz a nőkért, hogy szinte csak róluk ír, tanultakról és lázadókról, vadócokról és behódolókról, a női lét különböző aspektusairól. Interjú.
HVG: Milyen indíttatásból kezdett orvosként írni?
Donatella Di Pietrantonio: Személyes belső érzés, az önkifejezés nyugtalan vágya vitt a szavak mágiája felé. Ötvenéves korom körül publikáltam az első novelláimat, majd a regényemet. Rengeteg hatás ért, az olasz irodalomból Cesare Pavesétől Elsa Morantéig, a külföldiek közül egyedül Agota Kristofot említeném. Nagyra tartom szikár, tömör stílusát, ahogy az emberi lélek legsötétebb bugyrait megmutatja.
Kis túlzással ő adott nekem írói létjogosultságot. Sokáig volt bűntudatom a témaválasztásaim miatt, hogy a lélek zord tájain barangolok. Megerősítést kaptam az írásaiból, hogy el lehet jutni a fájó tartalmakhoz, és a nyers, látszólag száraz hangvételnek is lehet irodalmi értéke.
HVG: Mennyiben személyes a háttere A visszaadott lánynak és a Halásznegyednek, a magyarul megjelent két regényének?
D. D. P.: Engem nem adott el a vér szerinti anyám egy gyermektelen nőnek, akit az anyámnak hittem, mint A visszaadott lány főhősét. És az sem esett meg velem, ami ővele, hogy a tehetős anyám visszaadott a biológiai anyámnak, akit addig nem ismertem. Nem éltem át a szereplőimhez hasonló megrázkódtatásokat, de az elhagyatottságot, a nélkülözést, a cserben hagyást közelről ismerem.
Egy kis hegyi faluban nőttem fel, a szüleim földművesek voltak. Anyám a mezőkön dolgozott, alig jutott ideje rám.