#kultúra





Badiucao karikaturista: A Kínai Kommunista Pártnál jobb PR-ügynökséget nem is kívánhatnék
 

Badiucao karikaturista: A Kínai Kommunista Pártnál jobb PR-ügynökséget nem is kívánhatnék

„Én Sziszüphosz vagyok, a cselekvésben magában találom meg a célt”, mondja magáról a 37 éves kínai művész, aki politikai érdeklődését onnan datálja, hogy (egyébként egy véletlennek köszönhetően) megnézett egy, az 1989-es Tienanmen téri vérengzésről készült dokumentumfilmet. Az egyetem után Ausztráliába emigrált, művészi és személyes pályája azóta is fordulatos, néhol zaklatott és közéleti konfliktusoktól szegélyezett. HVG-portré.


Demeter Szilárd mint Superman
 

Demeter Szilárd mint Superman

Úgy tudjuk, hogy Demeter Szilárd nagyívű integrációs tervvel pályázott, ezzel nyerhette el a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztját. Az integrálni kívánt intézmények évek óta válságban vannak, de ezt feltehetően nem Demeter kinevezése fogja megoldani.










Hat César-díjat nyert az Egy zuhanás anatómiája
 

Hat César-díjat nyert az Egy zuhanás anatómiája

Tarolt az Egy zuhanás anatómiája című film a francia Oscar-díjnak számító César-díj kiosztóján: a Justine Triet rendezésében készült lélektani krimit hat kategóriában díjazta péntek este a francia filmakadémia.

MTI MTI


Néhány éve fedezte fel a világ ezt a 78 éves grúz festőnőt, aki nem a megszokott módon alkotott életművet
 

Néhány éve fedezte fel a világ ezt a 78 éves grúz festőnőt, aki nem a megszokott módon alkotott életművet

Új relevanciával bír a kortárs műkereskedelemben és a kortárs művészeti intézményi politikában a globalizációval szembeállítható perifériák naiv, zárványszerű alkotóinak életműve. A jelenségről – amely az áprilisban nyíló 60. Velencei Képzőművészeti Biennáléra is hatással van – egy 78 éves grúz festőnő zürichi kiállítása kapcsán írt szerzőnk.

Nagy Edina Nagy Edina


Pompás fotókon mutatjuk be, hogyan lett 60 év alatt a külvárosias Angyalföldből egy modern és zöld kerület
 

Pompás fotókon mutatjuk be, hogyan lett 60 év alatt a külvárosias Angyalföldből egy modern és zöld kerület

Második helyezett lett fotós kollégánk, Kiss-Kuntler Árpád a Magyar Sajtófotó pályázat Budapest 150 éves sorozat kategóriájában az Angyalföld – hatvan év, hatvan kép sorozatával. A főváros ikonikus városrészének fejlődését mutatta be képpárokkal, megragadva múltat és jelent, állandóságot és fejlődést. Az alábbiakban díjazott sorozatának egy részét mutatjuk be.