Újra elindultak a helikopterek a német repülő roncsaihoz
Folytatják a kutatást péntek reggel a keddi repülőgép-katasztrófa helyszínén a francia Alpokban. Negyedik napja tart a helyszínelés, és a halottak maradványainak kiemelése.
Folytatják a kutatást péntek reggel a keddi repülőgép-katasztrófa helyszínén a francia Alpokban. Negyedik napja tart a helyszínelés, és a halottak maradványainak kiemelése.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiadta azt a 2011-es kutatási jelentést, amely szerint a megkérdezettek többsége ellenzi a vasárnapi boltbezárást. Az adatokból az is kiderül, hogy a vasárnap többnyire a család megy bevásárolni, a hitéleti tevékenységet pedig elenyésző mértékben zavarja a nyitva tartás. Az elemzés alapján az sem tűnik megalapozott állításnak, hogy az emberek színházba mennek vagy kirándulnak majd plázázás helyett, 80 százalékuk otthon tölti a hétvégét, attól függetlenül, hogy nyitva vanna-e a boltok vasárnap, vagy sem.
Már szépanyáink is kövesztettek és abáltak. Fogalmuk sem lehetett róla, hogy 21. századi konyhatechnológiával süllyesztik a zsírosbödönbe a húsokat, vagyis konfitálnak.
Tizenhárom év gyilkossági ügyeit vizsgálták meg az Országos Kriminológiai Intézet munkatársai, olyanokat, amelyekben a tettes több emberrel végzett. A szakértők külön kielemezték az öngyilkossággal végződő családirtásokat is. A gyilkolás segédeszköze legtöbbször a bicska volt.
Azokban a családokban, ahol kézzel mosogatják az edényeket, a gyerekek 40 százalékkal kisebb valószínűséggel lesznek allergiásak, mint a mosogatógépet használó családokban – derült ki egy svéd kutatásból. A kézzel mosott edények nem lesznek annyira tiszták, a családtagok így több baktérium hatásának vannak kitéve, ami erősíti az immunrendszert.
A migrén kialakulásához vezető genetikai tényezőket, valamint a migrén és a stressz összefüggéseit vizsgálja a Nemzeti Agykutatási Programban alakított új kutatócsoport a Semmelweis Egyetemen.
Beszédes infografikán mutatták be, mekkora eltérés van a különféle élvezeti szerek valós veszélyei és aközött, amit a tényleges ismeretekkel nem rendelkező átlagember gondol róluk. A grafika két brit kutatáson alapul. Míg a szakemberek szerint az alkohol a legveszélyesebb a társadalomra és a szerhasználóra, az interneten szavazók azt tartják a legártalmatlanabbnak.
A Mol Nyrt.-t ma leginkább a csökkenő olajár foglalkoztatja, ennek a kitermelésre és kutatásra irányuló negatív hatásait a finomítás költségeivel lehet kompenzálni – mondta Molnár József, a Mol vezérigazgatója a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lapnak adott csütörtökön megjelent interjújában.
Az ülőmunka az "új dohányzás" egy kutatás szerint, mert az irodai dolgozóknál nagyobb a veszélye a diabétesznek, a szív- és érrendszeri betegségeknek, az elhízásnak és az idő előtti halálozásnak.
A rossz időjárás miatt akadozott a Jávai-tengerbe zuhant utasszállító maradványai és a katasztrófa áldozatai utáni kutatás vasárnap. Az indonéz hatóságok egyelőre nem érzékelték a gép fekete dobozának jelzéseit.
Az eddig feltételezetthez képest máshol valószínűsítik az AirAsia napokban lezuhant repülőgépének törzsét, ezért a maláj királyi haditengerészet parancsnokának pénteki tájékoztatása szerint mintegy 55 kilométerrel módosították a keresés helyszínét.
Egy egyetemi kutatás bebizonyította, hogy azok a férfiak, akik szívesebben fogyasztanak csípős ételeket, jellemzően férfiasabbak szexuális, és érzelmi téren is. A csípős-kedvelőknek magasabb a tesztoszteron szintjük, és könnyebben vállalnak kockázatot – állítja a kutatást vezető professzor.
A dohányzó férfiak több mint háromszor nagyobb valószínűséggel veszítenek Y kromoszómáikból, mint nemdohányzó társaik - állítják svédországi szakemberek, akik nemrég összefüggést mutattak ki az Y kromoszómák elvesztése és a rák kialakulása között.
Szabadon hozzáférhetővé váltak az egyik legelismertebb tudományos folyóirat, a Nature összes, 1869 óta megjelent cikke. A tanulmányokat csak olvasni lehet, másolni, kinyomtatni és letölteni nem.
Egy svájci kutatás szerint ha a bankárok bankárként viselkednek, akkor sokkal inkább hajlamosak hazudozásra, mint ha mindennapi emberekként működnek. Tényleg a bankár identitás rombolja le az igazmondást?
Jobban megjegyzünk dolgokat, ha azokról nem készítünk jegyzetet. Erre a megállapításra jutott egy kanadai kutatócsoport, akik szerint akár félre is dobhatjuk a tollat és a papírt.
Míg Magyarországon az Eurostat friss statisztikái szerint döbbenetes módon ugrott meg egy év alatt a szegénység és társadalmi kirekesztettség által veszélyeztetettek aránya, addig az Egyesült Államokban a válság előtti szintre csökkent azon felnőttek aránya, akiknek problémát okoz az élelmiszer beszerzése.
A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP támogatottsága a szeptemberi 31 százalék után októberben 37 százaléknyi volt. A határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz-KDNP népszerűsége lényegében nem nőtt, októberben 55 százalékon állt.
Legalábbis a sajátjukkal úgy tűnik, hogy nem igazán. Egy kutatásban ugyanis több tucat befektetési szakértőt néztek meg Svédországban, hogy mennyire menedzselik jól saját vagyonukat, és azt találták, hogy semmivel sem jobbak, mint hasonló korú svéd polgártársaik.
A tudósok szerint 1901 és 2010 között a növények 16 százalékkal több gázt nyeltek el, mint korábban vélték - derítették ki amerikai tudósok. A modellkísérletek mintegy 17 százalékkal becsülték túl a légköri szén-dioxid-mennyiségét.