Letiltották a migrációs MTA-kutatók nyilatkozatait
Egészen addig nem nyilatkozhatnak a migrációkutatók, amíg az MTA nyilvánosságra nem hozza központi, bizottsági kutatási eredményeit a témában.
Egészen addig nem nyilatkozhatnak a migrációkutatók, amíg az MTA nyilvánosságra nem hozza központi, bizottsági kutatási eredményeit a témában.
Ne erőltessük a kreativitást!
A szegedi egyetem kutatása szerint a magyar politikusok közül csak nagyon kevesen használják a Twittert. A Facebookon profillal rendelkező és a vizsgálatba bevont magyar politikusok kétharmada beszélget követőivel. Az ellenzékiek aktívabbak, a kormánypárti honatyák visszafogottabbak.
Mikor mondjuk ki a boldogító igent? Fiatalon, a húszas éveink elején, amikor még kölcsönösen alakíthatjuk egymást? Vagy minél többet várunk, annál jobb, hiszen 30 fölött már sokkal érettebbek vagyunk? – Egy új kutatásból kiderült, leginkább a húszas éveink második felében érdemes házasságot kötni, ha a válás kockázatát minél kisebbre akarjuk csökkenteni.
A nagy kaliberű vesztegetők nem, legfeljebb a kisstílűek esnek el a magyar igazságszolgáltatásban.Több mint 270 korrupciós ügyet vizsgáltak meg az Országos Kriminológiai Intézet kutatói.
A legtipikusabb vélekedés szerint az elmagányosodást a többség önmagának, antiszociális viselkedésének és rossz kommunikációjának köszönheti. A kutatások azonban régóta mást állítanak. Egy friss felmérés szerint a legmagányosabbak kiváló szociális képességekkel rendelkeznek.
Az MTA kutatóinak nemrég megjelent kötetéből kiderül, hogy bár a kormány azért vezette be a közfoglalkoztatást, hogy visszavezesse az embereket a munkaerőpiacra, munkára tanítsa őket és enyhítse a munkanélküliséget, ezeket a problémákat egyáltalán nem oldja meg.
Most először készült széles körű, nemzetközi kutatás a bevándorlásról: az OECD tagországokkal foglalkozó jelentés szerint a Magyarországra érkezett bevándorlók képzettebbek, egészségesebbek, körükben alacsonyabb a munkanélküliség, és eddig nagy számban külhoni magyarok voltak. Ennek ellenére a már itt élő magyarok mégis gazdasági teherként tekint rájuk, és nem is élnek velük szívesen egy településen.
Egy kutatás szerint a megkérdezettek fele hosszabb nyaralást is tervez idén, a munka utáni programok is népszerűek nyáron, közel háromnegyedüknek legalább pár napos kikapcsolódásra van szüksége, de 47 százalékuk szerint ez kizárólag hosszabb szabadsággal képzelhető el. A megkérdezettek mindössze 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem megy az idén szabadságra.
A bértárgyaláson ne mondjon kerek számokat, 150 ezer helyett mondjon például 158 ezret, és készüljön kemény csatára.
A kutatók szerint a legnagyobb terhelésnek az Arab-félsziget vízbázisa van kitéve, amely több mint 60 millió ember ellátását biztosítja. A készletek tízezer évvel ezelőtt keletkeztek, jelenleg viszont a szárazabb klíma miatt gyakorlatilag nincs felszíni utánpótlásuk.
A mostani passzív és nehéz merevítés helyett aktív módszerrel kívánják csillapítani a repülőgépszárnyaknál fellépő rezonanciahatásokat a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) vezette uniós projekt keretében – mondta Vanek Bálint, a kutatóintézet tudományos főmunkatársa a köztévé keddi műsorában.
Többnyire férfiakat sújt villámcsapás, ennek okát keresi egy osztrák szervezet.
A szigorúbb büntetőpolitika kialakítása előtt nem vizsgálták, hogy a szabadságvesztések növekedése milyen hatással lesz a börtönköltségekre. Most a Budapest Intézet készített egy ilyen vizsgálatot, igaz, nem a kormány, hanem egy civil szervezet, a Magyar Helsinki Bizottság felkérésére. A kutatás számításai azt mutatják, hogy jelentős kiadásokkal jár a kapacitások bővítése, és hogy különösen fontos lenne például az előzetes letartóztatásban lévők számának drasztikus csökkentésével a fogvatartottak számának mérséklése.
Több bakit is tartalmaz a kormány új szuperhivatalának hétfőn megjelent pályázata. Az NKH olyan követelményeket támaszt, melyek formálisan nézve nem teljesíthetőek. Ugyanis a kiírásban szereplő egyes nevek évekkel ezelőtt megváltoztak, sőt, akad olyan, ami már nem is létezik.
Minél több felesége van egy férfinak, annál nagyobb a szívbetegség kialakulásának lehetősége az első olyan kutatás szerint, amely a többnejűség egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta.
Szinte hihetetlen, de kutatók még mindig azt vizsgálják, hasonlóan érzékelik-e a fájdalmat a csecsemők, mint a felnőttek. Egy brit vizsgálat kimutatta, hogy a babák egy enyhe ingerre hasonló fájdalmat érzékeltek, mint a felnőttek egy négyszer olyan fájdalmas behatásra. Még a nyolcvanas években is általános volt, hogy sebészeti beavatkozások után a legkisebbek nem kaptak fájdalomcsillapítót.
Közvetlen kapcsolat mutatható ki az alacsony termet és a szívbetegség fokozott kockázata között - derül ki egy új tanulmányból, amely részben genetikai, és nem csupán táplálkozás- vagy életmódbeli tényezőknek tulajdonítja az összefüggést.
Az anya vérében található placenta-DNS-töredékek vizsgálata megbízhatóbban mutatta ki a 21. kromoszómapár eltérését, mint a hagyományos szűrési módszerek - derült ki egy 16 ezer kismama részvételével elvégzett kísérletből.
Változatos énekekkel csábítják el a nőstényeket a hím egerek - derül ki egy kutatásból.