szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Mol Nyrt.-t ma leginkább a csökkenő olajár foglalkoztatja, ennek a kitermelésre és kutatásra irányuló negatív hatásait a finomítás költségeivel lehet kompenzálni – mondta Molnár József, a Mol vezérigazgatója a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lapnak adott csütörtökön megjelent interjújában.

A vezérigazgató kifejtette: a finomítás területén a hatékonysági programnak köszönhetően félmilliárd dollárt takarítottak meg 2011 óta. Amennyiben a gazdaság az alacsony olajár hatására fellendül, úgy a nő a kereslet is, amelynek szintén érezhetjük majd pozitív hatásait – tette hozzá.

A Mol az idén 2,2 milliárd dollárt kíván befektetni, ennek hatvan százalékát a kitermelés és kutatás üzletágban, főleg az észak-iraki kurdisztáni régióban – mondta el a vállalat vezetője, kiemelte: itt eddig 700 millió dollár beruházása történt meg, a következő két évben 500 millió dollárt készülnek befektetni. Közölte, a Közel-Keleten, az Északi-tengeren és Oroszországban terveznek további felvásárlásokat, azonban ezek részleteit egyelőre nem ismertette. Elmondta továbbá azt is, hogy Szíriában és Líbiában egyelőre szüneteltetik a tevékenységüket.

Molnár József a horvát INA helyzetével kapcsolatban elmondta: a Mol elsősorban a zágrábi kormánnyal kíván megegyezni, ha ez nem sikerül, akkor eladják a részvényeket. A megoldás érdekében azonban minden lehetőséget megvizsgálnak, és adott esetben a további részvényvásárlás lehetőségét sem zárják ki. Rámutatott: miután a Mol belépett a cég irányításába az INA helyzete megszilárdult. Úgy látja, a Mol elleni negatív kampányt azok indították, akiket a Mol által hozott intézkedések hátrányosan érintettek.

Kifejtette, az INA esetleges eladásával kapcsolatban a Mol már korábban adatszobát hozott létre, hogy az üzleti átvilágítások gördülékenyebben menjenek. Molnár József megemlítette, jelenleg is több potenciális vevő van.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország miképpen kíván enyhíteni az orosz gáztól való függőségén, a vezérigazgató elmondta: a lehető legnagyobb mennyiségű gáz termelése mellett 400 millió dollár értékben építettek ki egy hatmilliárd köbméter kapacitású magyar-horvát vezetéket, azonban a horvát fél még nem oldotta meg a kétirányú szállítást. Úgy látja, az ukrán válság és az Oroszország elleni szankciók nem befolyásolják a Mol üzleteit.

A palagáz kitermelésével kapcsolatban a vezérigazgató elmondta: tesznek majd kísérletet ebbe az irányba is, azonban a közeljövőben továbbra is a hagyományos kőolajra és földgázra összpontosítanak.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Azt hitték, hogy részeg, ezért kidobták a koncertről a fogyatékossággal élő férfit

Azt hitték, hogy részeg, ezért kidobták a koncertről a fogyatékossággal élő férfit

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után