Évente több ezren kérnek megelőző távoltartást a bíróságoktól, de csak az esetek felében rendelik el
Sok nő nem is fordul bírósághoz, vagy csak akkor, amikor már nagyon súlyos a helyzet.
Sok nő nem is fordul bírósághoz, vagy csak akkor, amikor már nagyon súlyos a helyzet.
A gyerekek ezentúl vásárlási kérelmeket küldhetnek a családi fiókot kezelő személynek, így csak jóváhagyást követően hajtható végre tranzakció.
A képviselő és bejelentő társai szerint Senyei György Barna azzal követett el integritássértést, hogy ahelyett, hogy vizsgálatot indított volna a Schadl György által kirúgatni akart bíró ügyében, csupán egy „semmitmondó” közleménnyel intézte el a kérdést.
Az Oktatási Hivatalnál kell jelezni, ha a gyerek még nem iskolaérett, vagy éppen, ha már az.
Az Oktatási Hivatalhoz csaknem 11 ezer kérelem érkezett, a többségét jóváhagyták.
Már csak hétfőig lehet jelentkezni a nyilvántartásba.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden engedélyezte az ír gázoló kérelmének teljesítését - közölte a tárca.
Valamilyen szabályszegésért büntetőpontot kapott? Nem tudja, hogy mennyi büntetőpontja van? Egy kérelemmel megtudhatja.
Eddig Csíkszeredán nyújtották be a legtöbb magyar állampolgári kérelmet – derült ki a székelyföldi Tusnádfürdőn zajló 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) állampolgársággal foglalkozó tanácskozásán. A hét végéig tartó rendezvényt szerdán nyitották meg hivatalosan.
Korábban indokolni kellett, hogy a csökkentett munkaidős foglalkoztatás közvetlen összefüggésben áll a veszélyhelyzettel, később kikerült ez a rész a kérelemből.
Elutasította Julija Timosenko kérelmét kedden az illetékes harkivi bíróság, így nem enyhítenek fogva tartásának körülményein, és nem kap kimenőt a városba.
Hivatalos kérelemmel fordult kedden az Európai Bizottsághoz Lettország, hogy a brüsszeli testület soron kívül készítsen értékelést arról, megfelel-e a balti állam azoknak a feltételeknek, amelyek az euró bevezetéséhez kellenek.
Több mint 40 százalékkal nőtt Németországban a menedékkérők száma 2012-ben az egy évvel korábbihoz képest, mindenekelőtt a nyugat-balkáni térségből érkeztek többen, menedékjogot azonban egy kérelmező sem kapott közülük.
Végh Zsuzsanna, aki 2000 óta vezeti a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalt, úgy véli, szemben az ezzel kapcsolatos széleskörű hazai és nemzetközi szervezetek által megfogalmazott alapos kritikákkal, Magyarország arra törekszik, hogy maximális védelmet nyújtson mindazok számára, akiket ez a védelem megillet.
A szakértők által vártnál nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
A szakértői várakozásokat meghaladó mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten az Egyesült Államokban - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön.
A várt szerény emelkedés helyett minimálisan csökkent az első alkalommal munkanélküli-segélyt először kérők száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
Naponta több százan kérnek időpontot a szabadkai főkonzulátuson a január elsejétől beinduló egyszerűsített honosítási eljárás kérelmének átadásához.
Közel 24 ezer kérelmet nyújtottak be a szülők.
A büntetésüket töltő elítéltek csak reménykedhetnek abban, hogy fellebbezési kérelmükről a nap elején, vagy közvetlenül étkezés után döntenek a bírók - izraeli és amerikai kutatók szerint ugyanis ezek a körülmények többnyire a kérelmező számára pozitív döntést idéznek elő.