#közbeszerzések

Jogsértő is lehet az új közbeszerzési szabály, amely lényegében Lázár János engedélyéhez kötne szinte minden hazai beruházást 
 

Jogsértő is lehet az új közbeszerzési szabály, amely lényegében Lázár János engedélyéhez kötne szinte minden hazai beruházást 

Egy új törvénymódosító javaslat jelentősen kiszélesítené az építési miniszter jogkörét. Lázár János ez alapján megvétózhatna szinte bármilyen, költségvetési vagy uniós forrásból megvalósuló beruházást, mert a jóváhagyása nélkül közbeszerzés győztesével nem lehetne szerződni. A korlátozás nem vonatkozik a kisebb értékű egyházi és “nemzetpolitikai célú” építkezésekre. 









Simicska: Ki az az Orbán Viktor?
 

Simicska: Ki az az Orbán Viktor?

Egy jogon kívüli politikai akció volt, hogy a Közgépet korábban kizárták a közbeszerzésekből, ezért meg van lepve, hogy a kizárást a bíróság felfüggesztette – mondta Simicska Lajos, aki üzent is a hatalmon lévőknek: El fog jönni az igazság pillanata.

hvg.hu hvg.hu


Simicska cége nem tudott a Strabag felé emelkedni
 

Simicska cége nem tudott a Strabag felé emelkedni

Bár a kormányváltás óta nagyon jól szerepel a közbeszerzéseken, nem a Fidesz-közelinek tartott Közgép volt a legnagyobb nyertese az állami építkezéseknek. Ennek ellenére több nagy múltú osztrák és francia céget, cégcsoportot meg tudott verni a közbeszerzési versenyben - olvasható a Portfolió kimutatásában.

hvg.hu hvg.hu





Tágra zárt közbeszerzések: Ilyen, ha szabad a pálya
 

Tágra zárt közbeszerzések: Ilyen, ha szabad a pálya

Kevés jobb terep van a korrupció számára a közbeszerzéseknél. Ezt a veszélyt visszaszorítani – szavakban legalábbis – éppen úgy hosszú ideje cél, mint a kisvállalkozásokat helyzetbe hozni. A kkv-szektor segítése volt a célja a közbeszerzési törvény teljes átírásának is. Csakhogy épp ezzel nyitották nagyobbra a kiskapukat a korrupció előtt. Keni / nem keni: a hvg.hu kis- és középvállalkozások korrupciós kockázatairól szóló sorozata.


Sorra nyeri a megbízásokat Pintér volt cége
 

Sorra nyeri a megbízásokat Pintér volt cége

A vesztesek irigykedésének tulajdonítja a Vagyonvédelmi Kamara elnöke azt a piaci vélekedést, hogy Pintér Sándor belügyminiszter volt cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. (CBSZ) egymás után szerzi a különböző megbízásokat, másoknak el sem érdemes indulni a tendereken. Egyes becslések szerint nagyjából a piac fele a vállalkozás kezében van, ám a vagyonvédelmi cégeket tömörítő kamara szerint ez egyáltalán nincs így. Mindenesetre a CBSZ értékesítéseinek nettó árbevétele tavaly mintegy nyolcmilliárd forintos volt.

hvg.hu hvg.hu

Offshore cégek: Orbán Viktor büszke
 

Offshore cégek: Orbán Viktor büszke

A kormány büszke arra, hogy a jelenlegi parlamenti többség volt képes először olyan szabályokat alkotni, amelyek alapján offshore cégek nem vehetnek részt közbeszerzésekben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések és válaszok órájában hétfőn a parlamentben.

MTI MTI

Már a közbeszerzésekből sincs pénz a fejlődésre
 

Már a közbeszerzésekből sincs pénz a fejlődésre

A közbeszerzések darabszáma 2008 óta, a múlt év végéig folyamatosan növekedett, míg az értékük 3 éve csökken, az idei első negyedévben viszont az eljárások száma csökkent, értékük pedig emelkedett a Közbeszerzési Hatóság honlapján közzétett elnöki tájékoztató szerint.

MTI MTI

Az Úristen irgalmazzon nékünk
 

Az Úristen irgalmazzon nékünk

Ez egy olyan ország, ahol államilag defaultból nem hozzák nyilvánosságra, milyen tulajdonosokból álló, milyen struktúrájú cég nyeri el folyamatosan a közbeszerzéseket, illetve kap uniós és hazai fejlesztési pénzeket.

Seres László Seres László