Átadták a 3-as metrót, újra a teljes vonalon közlekedik
A felújítás májusban fejeződik be, akkortól minden állomás akadálymentes lesz.
A felújítás májusban fejeződik be, akkortól minden állomás akadálymentes lesz.
Vélhetően sikerült megtalálniuk az ország legigénytelenebb autósát.
A Nagyvárad téren és a Lehel téren viszont még tartanak a felújítási munkálatok, így ezeken a megállóhelyeken csak áthaladnak a szerelvények.
Súlyos felvétel került elő egy péntek esti budapesti balesetről.
Két bristoli lovasrendőr azután eredt egy autós után, hogy kiszúrták: a sofőrje vezetés közben telefonfált.
Már több mint egy éve annak, hogy útjára indult Gödöllőn a Pedibusz kezdeményezés, ami a gyerekek iskolába járását reformálja meg. A Deutsche Welle készített erről egy videóriportot.
Abony térségében borult fel egy kamion, a sofőr megsérült.
Erősítik a kizárólagos lakossági parkolást a kerületben.
A biztonsági személyzet szakszervezete nem tudott megállapodni a Heathrow repülőtérrel a béremelés mértékéről, ezért a szervezet 10 napos sztrájkot hirdetett.
A korábbi fejlesztések folytatásaként több mint öt kilométer hosszúságban alakítanak ki új kerékpárútszakaszokat Lentiben csaknem félmilliárd forintos beruházással – tájékoztatott Zala Vármegye Önkormányzata.
Száz olyan dobozt tesznek ki az utak mellé, amiben vagy van sebességmérő, vagy nincs.
Része lesz a híd az EuroVelo 6 kerékpáros útvonalnak.
Az útkezelő kéri az autósokat időben soroljanak át a sávzárások előtt.
A teljes összeg már bőven 700 milliárd fölött van, de "többletfeladatok merültek fel".
A szombati tömegszerencsétlenséget nem megszokott, hanem extrém időjárási viszonyok okozták – ezzel védekezett az M1-es autópályát üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt., miért nem védte semmi a pályát a por ellen. Magyarországon egyébként egyetlen autópálya sem rendelkezik porvihar elleni védelemmel, és a szél ellen sem lehet mit tenni.
A brüsszeli tervezet célja, hogy azokban az országokban is, ahol élethosszra szól a jogosítvány, legyen végre valamiféle kontroll.
Felfüggesztett fogházbüntetést kér a 14 és 15 éves fiúkra az ügyészség.
Az e-rollerek ugyan joghézagokban gurulnak, de a Kúria szerint annyira azért nem, hogy annyit ne lehetne megállapítani: gépi hajtású járművekről van szó. A kormány azt ígéri, lesz KRESZ-módosítás, de azt nem árulják el, mikor. Pedig az e-rollerek szabályozása nagyon sürgős lenne.
Közel háromszázmillió forintot költenek az új készülékekre.
Bizonyos szakaszokon szerdán épp úgy nem lehetett látni a portól, mint a múltheti tragédia idején.