#közszféra

Az ukázt nem lehet majd elsunnyogni – erre lesz jó a nagy intézményritkítás
 

Az ukázt nem lehet majd elsunnyogni – erre lesz jó a nagy intézményritkítás

Még úgy is több közszolgát tart majd el az Orbán-kormány a három évvel korábbi létszámhoz képest, hogy közel hattucatnyi intézményt tol be a minisztériumok alá vagy szüntet meg. Az csupán aprópénz, amennyit ezzel megtakarít a kormány, de a politikai akaratot sokkal határozattabban lehet majd keresztülvinni a jelenleg még félig-meddig önállóan működő műhelyeken.

hvg.hu hvg.hu

Demján: Két és fél éve nem beszéltem érdemben Orbán Viktorral
 

Demján: Két és fél éve nem beszéltem érdemben Orbán Viktorral

A nagyvállalkozó szerint Orbán saját környezetének a foglya, és megesik, hogy félrevezetik. A Figyelőnek adott interjúból kiderül, hogy Demján Sándor számos kormánytag és kormányközeli személy teljesítményével elégedett: felsorolta Lázárt, Csányit, Varga Mihályt és Matolcsyt is. Beszélt a TriGranit részleges eladásáról és arról is, hogy egyelőre nem óhajt Magyarországon ingatlant fejleszteni, bár az alacsony kamat kedvez az ingatlanberuházásoknak. A VOSZ elnöke földrengésszerű változásra számít a közszférában, amit az általa vezetett szövetség teljes mértékben támogat.

hvg.hu hvg.hu

Csepreghy esete a jereváni rádióval
 

Csepreghy esete a jereváni rádióval

Nem úgy, nem annyi, nem az – pontról pontra cáfolja Csepreghy Nándor állításait a 600 ezer közalkalmazott leépítéséről a közszolgákat és közalkalmazottakat tömörítő szakszervezet főtitkára.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid


Nyugdíj: Pert vesztett a magyar állam Strasbourgban
 

Nyugdíj: Pert vesztett a magyar állam Strasbourgban

A strasbourgi bíróság szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megkülönböztetés tilalmát a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítására vonatkozó új szabályozás. A bírósághoz egy magánszemély fordult, akinek felfüggesztették a nyugdíjutalást, miután az öregségi nyugdíj mellett közalkalmazottként vállalt munkát.

MTI MTI


Bérrabszolgák működtetik az államot
 

Bérrabszolgák működtetik az államot

Nagy ötlettel álltak elő a szocialisták: aláírásgyűjtéssel kényszerítik rá a kormányt, hogy hatalmas béremelést hajtson végre a közszférában. A kezdeményezés kissé komolytalan, miközben a közszféra béremelésének követelése aktuális és jogos. A magyar államot működtetők évek óta nagyon keveset keresnek, aminek következményeit a romló közoktatásban, a közegészségügyben és a közpolitika riasztó állapotában, a közszolgák külföldi munkavégzésében, majd kialvatlanságában láthatjuk viszont. A kormány azonban már nekikezdett a bérrendezésnek - leszeletelve ágazatokat, azokon belül pedig munkaköröket.

hvg.hu hvg.hu

Szégyellem a munkám, elhagyom a közszférát, mihelyt lehet
 

Szégyellem a munkám, elhagyom a közszférát, mihelyt lehet

Igaza van Lázár Jánosnak, tényleg riasztó állapotban van az államigazgatás, a bürokrácia belülről kész káosz, az inkompetens vezetők elől és az értelmetlen elvárások miatt menekülne, ki merre lát. De az ügyintézők is rengeteg bajt, visszásságot jeleztek. Bár egymást érték az államreformok, azok eredménye nem látszik. Itt a Lázár-konzultáció eredménye.

hvg.hu hvg.hu






A kormány ejtett partnerei – köztisztviselők a munkásosztály peremén
 

A kormány ejtett partnerei – köztisztviselők a munkásosztály peremén

Tisztes, biztos megélhetés, előjogok, nyugdíjas állás – a közhiedelem szerint a köztisztviselői pálya igazi középosztály-keltető. A realitás egészen más: az illetményalap évek óta változatlan, a juttatások egy részét elvették, a kar nyolcvan százaléka pedig csak a közalkalmazotti bérkompenzációnak köszönhetően visz haza legalább nettóban ugyanannyit, mint négy évvel ezelőtt. Középosztályról szóló sorozatunk negyedik részében azt vizsgáltuk, mennyire tud ma megkapaszkodni a közhivatalokban dolgozók serege.


Félelem és
 

Félelem és "szabotázs" bénítja a reformokkal megcsúszó kormányt

Rettegnek attól a kormánypolitikusok, hogy megcsúszott reformok miatt a minisztériumi tisztviselők sokat hibáznak majd a kampányban. Az apparátus viszont attól fél, hogy a politikusok diktálta rohamtempó miatt megúszhatatlanok a bakik, a felelősség pedig az ő nyakukba hullik. Kölcsönös félelmek bénítják az erőteljesen központosított kormányzat működését fél évvel a választások előtt. Lázár János már tavasszal arról beszélt lapunknak, 500-600 ember akadályozza meg az apparátusban hatékonyan a Fidesz országátalakító tevékenységét. A türelmetlenséget jelzi, hogy miniszteri biztost ültettek a Klik nyakába.

MLF MLF

Pluszpénz januárban? Meglepheti kedvenc közszolgáit a kormány
 

Pluszpénz januárban? Meglepheti kedvenc közszolgáit a kormány

Az állam nem tartja be a saját törvényét, a köztisztviselőknek nem adják ki a nekik járó szabadnapokat – lényegében ezt ismeri el Kósa Lajos hétfőn beterjesztett törvényjavaslata. Debrecen polgármestere azt szeretné elérni, hogy egyszer, jövő januárban teremtsenek tiszta lapot, és fizessék ki pénzben a bennragadt napok egy részét. Ha megvalósul, az ötlet vagy nagyon sokba fog kerülni, vagy csak egy szűk réteg érdekeit szolgálja majd.

Kovács Áron Kovács Áron


Még idén hozzányúlnak a nyugdíjrendszerhez Szerbiában
 

Még idén hozzányúlnak a nyugdíjrendszerhez Szerbiában

Szerbia még idén megkezdi a nyugdíjrendszer és a közszféra reformját – mondta hétfőn Aleksandar Vucic miniszterelnök-helyettes, miután a Nemzetközi Valutaalap újra figyelmeztette az országot, hogy többet kell tennie a költségvetési hiány leszorításáért.

MTI MTI