Megtizedelődött a békési őzállomány, egy emésztőszervi betegséget és a sakálokat sejtik a háttérben
Harmadával csökkent az őzek száma Békés megyében, így már a vadászok is kénytelenek önmegtartóztatást gyakorolni.
Harmadával csökkent az őzek száma Békés megyében, így már a vadászok is kénytelenek önmegtartóztatást gyakorolni.
Hazánkban eddig megvalósíthatatlan geofizikai, űrkutatási, kőzettani, metallurgiai, biológiai és orvostudományi kutatások és alkalmazások elvégzésére nyílik lehetőség annak az új, mágnesesen árnyékolt laboratóriumnak a megnyitásával, amelyet a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet és a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont konzorciuma hozott létre Fertőbozon – közölte a két intézmény.
Minden eddiginél pontosabb képet kaphatunk arról, miként hatnak a sejtekre az egyes rák elleni gyógyszerek és kezelések. Ez egy németországi tudós által létrehozott átlátszó egereknek köszönhető.
Az amerikai Save the Chimps rezervátum dolgozói videóra vették, amint Vanilla, a 28 éves nőstény csimpánz életében először kilép a szabadba.
Amerikai kutatók állatkísérletek helyett másik módszert javasolnak a védőoltások tesztelésére. Ez nemcsak gyorsítaná, de etikusabbá is tenné a folyamatot.
Az amerikai hírszerző közösségen belül nincs egyetértés a járvány keletkezésének pontos okáról.
A Paxlovid három vizsgálat szerint is hatásos az omikron ellen. Az előnye az lehet a többi gyógyszerrel szemben, hogy nem a tüskefehérjét célozza meg a készítmény.
A hivatalos közlemény szerint a robbanás az anyagtudományokkal és technológiával foglalkozó szak egyik épületében történt.
Győrött, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben és Zalaegerszegen is emelkedést tapasztaltak az NNK szakemberei.
Ahhoz, hogy a világjárvány végleges eredetét tisztázni lehessen, a hírszerzés szerint Kína segítsége kell.
A francia Gourmey cég 3 milliárd forintyi befektetést kapott, hogy laboratóriumi körülmények között készítsék el a tökéletes hízott kacsamájat.
Újabb laborvizsgálatra van hozzá szükség, de nem lehetetlen. A legbiztosabb mégis az oltás.
Az Egyesült Államok kormányának járványügyi főtanácsadója azokat a kórlapokat kéri, melyek a megbetegedett vuhani tudósokról tartalmaznak információkat.
A NASA élén álló Bill Nelson volt floridai demokrata szenátor bizarr megjegyzéseket tett Kínáról és a koronavírus-járvány okozta válságról egy online beszélgetésen.