#lakáscsere





Palkovics László egy győri panelt adott a várbeli lakásáért cserébe
 

Palkovics László egy győri panelt adott a várbeli lakásáért cserébe

Láthatóan alaposan kitalált szerződésekkel ütötték nyélbe azt a lakáscserét, aminek köszönhetően az innovációs miniszter a Vár szívében található önkormányzati bérlakásban élhet, csakhogy a hivatalos iratokban sok furcsa részletet találtunk. A hvg.hu kikérte a teljes dokumentációt, amiből kiderült, hogy egy győri panel-lakótelepen bérelt lakást dobott be Palkovics a Halászbástya szomszédságában fekvő műemlék lakásért cserébe, amiért máig mindössze havi 40 ezer forint lakbért fizet. Ráadásul már akkor a Budai Várban lakott, amikor ezt az ügyletet intézte, pedig azt állította, hogy csak anyósáék miatt költözött oda. Utólag külön pikáns, hogy még az azóta megbukott Borkai Zsolt hivatala készített környezettanulmányt arról, hogy Palkovics tényleg Győrben is lakik, méghozzá az egykori tanársegédjének lakásában.



Jó üzlet lenne az önkormányzati lakás, ha lenne
 

Jó üzlet lenne az önkormányzati lakás, ha lenne

Nem is olyan régen hatalmasakat lehetett gurítani az önkormányzati lakások “piacán”. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt óriási biznisz volt, szinte a semmiből jelentős ingatlanokat lehetett megszerezni, ma már azonban nemigen találunk olyan ingatlanos céget, amelyik komolyan foglalkozna önkormányzati lakások “értékesítésével”. Pedig az önkormányzati lakásokra most is lenne kereslet, még mindig olcsóbban lehet így lakáshoz jutni, mintha hitelből saját tulajdonút vásárolnánk. Az önkormányzati lakások azonban úgy fest, elfogytak. Főleg a használhatóak.

hvg.hu hvg.hu

Miért csapda a nagyon menő műteremlakás?
 

Miért csapda a nagyon menő műteremlakás?

Egy műterem lakás sem fenékig tejfel, egyrészt a nagyon tágas beltér nagyon sok, fűtésre költött pénzt is jelent, másrészt a bérleti díjak jellemzően extrém magasságokban járnak - jórészt a lakástípus bőven értékén felül kezelése miatt.

hvg.hu hvg.hu