Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Folytatódik a kényes ügy.
Rákay Philip és felesége lakáscsere útján jutott hozzá egy 60 négyzetméteres, kétszobás bérlakáshoz a Bécsi kapu téren egy műemlék épületben, amit néhány éve 70 millió forintért újított fel az I. kerületi önkormányzat – írta korábban a 24.hu, amely szerint a vári bérlakásért cserébe egy 24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás, VIII. kerületi Kálvária téri lakást adott.
Most az RTL Híradó számolt be arról, hogy az önkormányzat vizsgálja az ingatlancserét, a polgármester szerint felmerülhet a gyanú, hogy ez fiktív szerződés volt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.