Nézünk, mint a moziban: közel 4 méteres képet vetít az LG új projektora
Igazi moziélményt kínál az LG új 4K projektora, amelyik még ebben az évben kereskedelmi forgalomba kerülhet.
Igazi moziélményt kínál az LG új 4K projektora, amelyik még ebben az évben kereskedelmi forgalomba kerülhet.
Sok érdekességet vonultat fel idén az LG a CES technológiai kiállításon. Most épp egy feltekerhető televízióval álltak elő.
Partnerségre lép az LG és a nagy autógyártók által felvásárolt, digitális térkép- és helymeghatározási szolgáltatásokat nyújtó HERE Technologies. Az együttműködés célja, hogy a két vállalat az önvezető járművek számára közösen fejlessze ki a telematikai megoldások következő generációját, mégpedig az LG technológiája ést a HERE nagy pontosságú térképadatainak és helymeghatározási szolgáltatásainak kombinálásával.
Nem lesz LG G7 ebben az évben, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne jönne ki hamarosan egy új csúcstelefonnal a dél-koreai cég.
A szokásos januári CES-re egy valóban szemkápráztató képernyőt is hoz az LG. Több szempontból is egyedülálló készülékről van szó.
Hangos a netes sajtó az Apple iPhone-lassítási botrányától, és érthető, ha a konkurensek ezt megpróbálják a maguk javára fordítani.
Az LG bejelentette, hogy létrehozza a ThinQ márkát, mellyel minden 2018-as háztartási eszközt, fogyasztói elektronikai terméket és szolgáltatást megjelöl, amely mesterséges intelligenciát alkalmaz.
Azt nem mondhatnánk, hogy ellepte Európát, de néhány országba már megérkezett az LG V30.
Elég csak megkérdezni egy kisgyerekes szülőt, hogy hány dolgot tud elvégezni úgy, hogy az egyik kezében a gyerekét fogja. Meg fogunk lepődni. Jól jöhet az efféle tudás akkor is, ha az egyik karunk gipszben van, vagy, ha az egyik kezünkkel a telefonunkat használjuk éppen. Összegyűjtöttünk pár olyan tevékenységet, amiről nem gondolnánk, hogy akár félkézzel is végrehajthatóak.
Új területre terjeszti ki az okos készülékek gyártása terén szerzett tapasztalatait az LG: egy luxuslakóparkot kizárólag a gyártó okosmegoldásaival felszerelve építenek fel Szöul elővárosában.
Érkeznek a hírek a különböző okostelefon-gyártók háza tájáról: többen is összehajtható telefonon dolgoznak.
Még egy hónapja sincs, hogy bemutatkoztak az új Pixelek, a Pixel 2 és a Pixel 2 XL, de már arról hallani, hogy készül az utódjuk.
Az androidos világ egyik legjobb (ha nem a legjobb) telefonja jelenleg a Google Pixel 2 XL-je. Alig kezdték azonban használni, máris kijelzőhibára panaszkodnak a tulajdonosok.
Indiában komoly egészségügyi gondot jelentnek a moszkitók, nem véletlen, hogy ott mutatta be az LG azt az okostelefont, amellyel védekezni lehet a vérszívókkal szemben.
Az LG V30-ba olyan kamerát tettek, amelynek a tudása a DSLR-ekkel vetekedhet. S hogy ez mennyire nem csupán reklámszólam, azt egy neves operatőr véleménye is alátámasztja.
Hiába invesztál dollármilliókat az LG-be az Apple, az üzleti érdekek néha mások felé fordítják.
A korábbi ígéreteknek megfelelően a mai napon jelentették be az LG legújabb csúcstelefonját, a LG V30-at.
Holnap mutatja be az LG legújabb csúcstelefonját, amelynek lebilincselő hangja is lesz, legalábbis a beharangozó videó szerint.
A bemutatása előtt pár nappal kiszivárgott egy kép az LG V30-ról, a legújabb androidos csúcstelefonról.
Jó pár renderelést láttunk már a küszöbön álló LG V30-ről, most viszont már sajtófotó is megjelent róla.