#m1


Állami hírtévé: a második napon is eljött az összeomlás

Hogy-hogy órákon át a parlamentet közvetítették, amikor korábban deklarálták, hogy az új nemzeti hírtévén lemondanak erről? A hírek szerint kényszerűségből döntött így az M1, mivel sok kezdő újságíró nem tudta időre elkészíteni az anyagát, és a technikai stábnak sem volt ideje begyakorolni az olajozott működést. A csatorna közleménye szerint azért kapcsoltak a parlamentbe, hogy az ellenzék véleményének is teret adjanak.



Válasz az MTVA vezérigazgatójának

Ha jól értjük, akkor Szabó László Zsolt MTVA-elnök azzal vádolja a hvg.hu-t és kollégánkat, hogy etnikai hovatartozása miatt diszkriminálta egy riporterüket. Nekünk ez eszünkbe sem jutott, az azonban az M1 első napja után feltétlenül megfogalmazódott bennünk: ha nem lenne köztévé, akkor a szóban forgó munkatársuk ilyen teljesítménnyel biztos sehol sem kapna riporteri munkát.



HVG: Káoszt hozhat az állami média átszabása

Bár a Fideszben sem elégedettek a közmédia színvonalával, elsősorban azt remélik a közrádiótól és tévétől – köztük a vasárnap induló állami hírcsatornától –, hogy egyben tartják a kormánypárt törzsbázisát – írja új számában a HVG.


Mégsem szaval a CÖF rendezvényén az M1 híradósa

Az MTVA cáfolja, hogy a CÖF márciusi 15-i rendezvényén szavalna Tarlós István főpolgármester beszéde előtt Takács Bence, az M1 híradójának műsorvezetője. A közmédia közleményében elmagyarázzák, hogy az ilyen típusú közszereplés összeférhetetlen lenne a híradós munkával.


MTVA: Ilyen lesz az új állami hírtévé

A március 15-én induló új csatornán egy reggel 6 órától éjfélig tartó híradót láthat majd a tévénéző, amelyet magazinműsorok szakítanak meg. Az este fél 8-as híradó továbbra is kiemelt szerepet kap, állandó műsorvezetője a hírportálokat kritizáló Németh Balázs, valamint Borsa Miklós lesz.







Úgy jön az állami hírtévé, mint a megyei matrica

Egyelőre csak a kapkodás és a fejetlenség utal a márciusra tervezett változásokra a köztévénél. Pedig az útdíjéhoz hasonló előkészületeknek radikális átalakulásokhoz kellene vezetniük, amelyek végén a kormány alig két hónapon belül megkapja legújabb játékszerét: a hírcsatornát, amely miatt Orbán Viktor állítólag saját eddigi médiapartnereit is kész leépíteni.



Fónagy szerint alapvetően nincs baj az útdíjjal

Az eddig beérkezett vélemények szerint a többség elfogadja az autópályadíjak rendszerének átalakítását, kifogások főleg csak egyes szakaszokkal kapcsolatban érkeztek – mondta Fónagy János az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn.


„Öngólnak tűnik”

A Hír Tv meggyengítésére létrehozott köz-hírtévé miatt az M1 nagy számban veszítheti el a nézőit, miközben a váltás sokba kerülhet az adófizetőknek – állítja Polyák Gábor médiajogász, aki szerint a kormány megbízható kormánymédiát akar.



Váratlanul kijött a Kossuthkifli első előzetese

A Fehér Béla regényéből rekordköltségvetéssel készült hatrészes sorozatot 2014 őszére ígérték, majd átcsúsztatták jövő márciusra - most kiadták az első előzetest a Rudolf Péter által rendezett történelmi szériához.


Keményen kiosztotta Juhász a "sziporkázó" köztévést

Juhász Péter az m1 Ma Reggel című műsorában a vagyonnyilatkozatáról szóló beszélgetés helyett inkább teljes erőből nekiment Rogán Antalnak, a korrupciónak és a műsorvezető Fábián Barnának is. Az m1 bár minden más reggeli interjút igen, a Juhásszal készültet fél 10-ig nem tette közzé a honlapján, de itt megnézheti!