Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Szeptember elején egy szórakozóhely előtt ütötték meg többször Sánta Lászlót, a Madách Színház színészét.
A rendőrség a honlapján tette közzé, hogy elfogatóparancsot adtak ki a 27 éves Varga Dávid ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy még szeptember elején bántalmazta a Madách Színház egyik színészét, Sánta Lászlót.
A Blikknek az eset után a színész azt mondta, ő csak megkocogtatta egy nő vállát, hogy figyelmeztesse, hogy nyitva maradt a táskája, de a vele lévő férfi ezt félreértette, vitába keveredtek, majd Sánta több pofont is kapott, végül megjelent egy másik férfi is, aki szintén többször megütötte. A színész elmondása szerint ezután ő végül elfutott.
A rendőrség honlapján most az olvasható, hogy szeptember 9-én hajnali 3 óra körül egy 35 éves palesztin állampolgár keveredett szóváltásba egy belvárosi szórakozóhely előtt a színésszel, majd megütötte, végül a külföldi férfi társaságában lévő magyar férfi is közbeavatkozott, és ő is bántalmazta a sértettet, majd a két férfi elmenekült a helyszínről.
A rendőrség közlése szerint a két férfit azonosították, majd a palesztin állampolgárt szerdán zuglói lakásán elfogták, és garázdaság vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Társa, Varga Dávid ellen csütörtökön elfogatóparancsot adtak ki.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Varga Dávidot felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, a 01050/3158/2018. bűnügyi számra hivatkozva, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.