Mindnyájan ismerünk olyan zárkózottan, izoláltan élő embereket, akiknek úgy tűnik, sokkal jobb egyedül, ráadásul párkapcsolat nélkül. Mi lehet annak a hátterében, hogy így élnek? Vajon jól érzik magukat a bőrükben? Kell-e nekik segítenünk?
Meglepő következtetésre jutott egy több országon átívelő kutatás: azoknál, akiknek mesterséges intelligencia segíti a munkáját, mentális problémák léphetnek fel.
Hideg van és sötét, de a svédek találtak pár megoldást.
A lakóparkba természetesen férfiak is jöhetnek – de csak látogatóba. A Deutsche Welle riportja.
A magányosság rossz, és régóta ismert, hogy számos egészségügyi kockázat is kíséri ezt az állapotot. Amerikai kutatók most egy újabb jellemzőjét igazolták: aki magányos, az egészen egyedi módon látja, értékeli a körülötte lévő világot.
Súlyos hatása lehet a társas kapcsolatok hiányának, erre jutott egy egy kínai kutatócsoport 90 tanulmányt összegző, átfogó elemzése.
Még a laposföld-elméletben is több ráció van, mint a kormány melegellenes intézkedéseiben, elmondjuk miért. Csak idő kérdése, mikor nézünk úgy a NER-es csinovnyikra, mint a keménykalapos úrra, aki tudománynak álcázott babonákkal magyarázta a férfiak felsőbbrendűségét. Földes András publicisztikája.
Meglepő kapcsolatot találtak ausztrál kutatók a sok youtube-ozás és a szorongás, valamint a magány között.
Napszakok és társas kötelezettségek híján nagyon lelassul az idő érzékelése, de a belső, biológiai órát ez sem tudja megtéveszteni – derül ki magánykísérletekből, amelyek közül nemrég fejeződött be az eddigi leghosszabb.
Skót és amerikai kutatók vizsgálata arra jutott, hogy a papagájok képesek szándékosan videóhívást indítani csak azért, hogy ne érezzék magukat magányosnak. A hívás során még a viselkedésük is megváltozik.
A fiatalok a programra egy helyi közigazgatási jóléti központban jelentkezhetnek, de a gyámjuk, tanácsadójuk vagy tanáruk is pályázhat a nevükben.
A kutatásban résztvevők energiaszintje csökkent, és egyre növekvő fáradtságérzésről számoltak be a magány miatt.
Az úgynevezett biológiai korunk sokszor nem azonos a naptárival. Például abban az esetben is több lehet ez utóbbinál, ha gyakran vagyunk boldogtalanok, magányosak.
Kamaszlányként, a nyolcvanas évek közepén azonnal átsiettem a lakás másik végébe, ha meghallottam, hogy édesanyám Máté Péter sorait dúdolja: „Most örülj, hogy van, ki vár, és a két karjába zár…” Aztán teltek-múltak az évek (azok, amikor az ember még adottnak látja a kapcsolatait), és ha Máté Pétert teljes mélységében nem is, de anyámat lassan elkezdtem megérteni.
A traumáktól való megszabadulásról, a szüleinkkel való kapcsolat fontosságáról is mesél Hidas Judit Nem vagy többé az apám című új regénye. A szerző szerint az alá-fölérendeltség, a merev szerepelvárások a családban és a munkahelyen egyre magányosabbá teszik az embereket. Mégis van remény, hogy ezen változtatni tudjunk.
Sokszor azért létesítünk kompromisszumkapcsolatokat, mert rettegünk az egyedülléttől. Ha azonban meg tudnánk szeretni ezt az állapotot, vagyis önmagunk megismerése által önmagunkat, többé nem a félelem hajszolna a választásainkba. És akkor egyedül nyugodtabbá, békésebbé, józanabbá válnánk, mint a következő párkapcsolatban.
A magány és a boldogtalanság tipikusan olyan dolgok, amik megviselhetik az embert, sőt az egyén környezetét is. Egy új kutatási anyag azonban arról árulkodik, hogy ez az állapot a teljes szervezetre hatással lehet.
Érkezik a járvány újabb hulláma, miközben az előzőekből sem tanult a világ. A hazai társadalom sem lett összetartóbb – sőt!
Az okok között a járvány miatti karantén mellett a tudósok a mobiltechnológiát és a gyerekkortól sulykolt folyamatos versengést sejtik.
