A betegségek és a káros szokások, például a túlzott mértékű alkoholfogyasztás vagy a dohányzás biológiai életkorra gyakorolt negatív hatása jól ismert, az viszont már kevésbé, hogy a mentális betegségek még jobban befolyásolhatják öregedésünket.
Ezt egy, új-zélandiak körében végzett, 2,3 millió embert érintő, több évtizeden átívelő kutatás is alátámasztja, amely szoros összefüggést talált a mentális zavarok, valamint a testi betegségek és az idő előtti elhalálozás között.
Egy másik, ugyancsak új-zélandi kutatás pedig arra az eredményre jutott, hogy a mentális egészségügyi problémák összefüggésbe hozhatók a 40-es, 50-es életkorban tapasztalható felgyorsult öregedéssel. Ráadásul ez a hatás már sok évvel azelőtt tetten érhető, mielőtt megjelennének az életkorral összefüggő betegségek.
Az öregedés nem igazán kellemes dolog, mégis vannak, akik egészen könnyen veszik az elkerülhetetlen állapotváltozást. Kanadai kutatók az optimális öregedés nyomába eredtek.
A fenti eredmények figyelembevételével készítettek számítógépes algoritmust amerikai és hongkongi kutatók. A gépi intelligencia egyfajta öregedési naptárt készít számos egészségügyi tényező és biomarker alapján. Az algoritmust 5000 egészséges kínai felnőtt adataival képezték ki, és a mentális egészséggel kapcsolatos jellemzőket is bevonták – írja a Science Alert. Végül azt találták, hogy az olyan pszichológiai tényezők, mint
a boldogtalanság vagy a magányosság 1,65 évvel növeli meg a biológiai életkort.
Ez meghaladta a többi egyéni demográfiai jellemző hatását, beleértve a nemet, a családi állapotot, sőt még a dohányzást is.
A kutatók mindebből arra a következtetésre jutottak az Aging szakfolyóiratban, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a pszichológiai szempontokat az öregedési vizsgálatok során, mivel jelentős hatással lehetnek a biológiai életkorra.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.