„Nem arról van szó, hogy az idő gyorsabban vagy lassabban telik, hanem arról, hogy egyáltalán nem telik”

„Nem arról van szó, hogy az idő gyorsabban vagy lassabban telik, hanem arról, hogy egyáltalán nem telik, mert mindig hajnali négy óra van” – summázta tapasztalatait Beatriz Flamini spanyol extrém sportoló, aki 500 napot töltött teljesen egyedül, a külvilágtól elvágva egy spanyolországi barlang mélyén. A nő 2021. november 21-én ereszkedett le 70 méterrel a föld alá, hogy életmódját figyelve tudósok tanulmányozhassák, milyen hatással van az emberi szervezetre és pszichére a szélsőségesen hosszú egyedüllét, valamint az ingerszegény környezet.

A legnyilvánvalóbb hatás az volt, hogy Flamininek – mivel nem volt órája, és a nála lévő számítógép sem mutatta az időt vagy a dátumot – szinte azonnal teljesen összekavarodott az időérzéke. Ezért is volt annyira meglepve, amikor idén április 14-én érte mentek, hiszen úgy érezte, még csak 160–170 nap telhetett el önkéntes száműzetéséből. Ez is azt mutatja, mennyire képlékeny számunkra az idő, és hogy annak érzékelését jobban meghatározzák a személyiségjegyeink, a környezetünkben lévő emberek és az ott zajló események, mint az óra ketyegése – magyarázza Ruth Ogden, a liverpooli John Moores Egyetem kísérleti pszichológusa. Míg a legtöbb ember cirkadián ritmusának, azaz napi biológiai órájának a napfelkelte és -nyugta, a munka és a társas események adnak keretet, a barlangban élő sportolónőnek egy idő után a biológiai és pszichés szükségletei (fáradtság, éhség, szomjúság) „mondták meg”, mikor kell aludnia vagy étkeznie.