#Matolcsy György

Orbán vezeti a paksi atomerőmű bővítésének kormánybizottságát

A kormány előkészíti a paksi telephely új, két blokkból álló bővítését, melyek 2020 és 2030 között lépnének üzembe. Orbán Viktor vezetésével kormánybizottságot állítanak fel a beruházással kapcsolatos stratégiai döntések előkészítésére. A bizottság további két tagja Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.




Ötmillió dolgozó: Orbán két év alatt sem jutott hozzá közelebb

Orbán Viktor múlt pénteki rádióinterjújában nemzeti célként nevezte meg, hogy ötmillió ember dolgozzon Magyarországon. Ha a kormányfő ezen teljes munkaidős állásokat értett, akkor erre aligha van esély. Ha a feketén dolgozókat is beleszámíthatjuk, akkor nem kizárt, hogy már most megvan a bűvös szám: ők azonban nem fizetnek sem adót, sem járulékokat.







Orbán: enyhült az EU Magyarországot érintő kettős mércéje

A kettős mérce szempontjából jelenleg sokkal jobb a helyzet az Európai Unióban, mint korábban volt, lassacskán "a Magyarországgal kapcsolatos összes vitakérdés európai összehasonlító keretbe kerül, és kiderül, hogy Magyarországon nincsen semmilyen olyan jogi megoldás a gazdaságban és az alkotmányos rendszerben, amely ne lenne ismert valamelyik másik tagállamban"" - mondta Orbán Viktor csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a kormánynak van B-terve a görögök eurózónából való kilépésének esetére.



Matolcsy: a tranzakciós adó "taktikai atomfegyver"

"A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az adófilozófiánk viszont nem. Eltökélt szándékunk, hogy a költségvetés bevételi oldalán forgalmi-fogyasztási adók segítségével megteremtsük a forrásokat az élőmunkát terhelő járulékok jelentős csökkentéséhez" - mondja Matolcsy György a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában.



Kósának nem tetszik Matolcsy újabb ötlete

Kósa Lajos módosítaná Matolcsy György legújabb ötletét, mely szerint az önkormányzatok csak rendkívül kedvezményes bérleti díjat kérhetnének azoktól a volt adósoktól, akiknek a lakásait ingyenesen átveszik a Nemzeti Eszközkezelőtől. A debreceni polgármester szerint ugyanis a településeknek nagyobb lenne a költségük a lakások miatt. Ez azonban a törvény alapján nem teljesen megalapozott érv.


Matolcsy Veres János javaslatát csomagolja újra

A cégek 5 millió forintos készpénzfizetési korlátját Matolcsy György nem ügyletenként, hanem havi összesítésben, szerződésenként értette. Ezzel azok a vállalkozások veszíthetnek, amelyek sok készpénzhez jutnak a napi működésük során és azzal fizetnek partnereiknek.




Matelcsy: élesítve, bebiztosítva

Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament pénteken. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetniük a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól.


Mong Attila: Mit szed Matolcsy György?

Eredetileg interjút kértem a nemzetgazdasági minisztertől, de mivel a sajtóosztály válaszra sem méltatott, egyszerűbbnek tartottam megkeresni a kérdéseimre a választ Matolcsy György korábbi nyilatkozataiból, beszédeiből és interjúiból. Képzelt kérdések és valós mondatok.


Hogyan születnek a gondolatok Matolcsy fejében?

Matolcsy György legújabb írása a Heti Válaszban betekintést enged a nagyközönség számára láthatatlan, kreatív gondolkodási folyamatba, melyek mentén a nem szokványos adóötletek is megszületnek - írja a Vastagbőr.